Hankó Balázs újabb 170 millióval támogatta meg Szente Vajk a Puskás-musicalt is jegyző cégét
Lóth Balázs, Rákay Philip és Szente Vajk Fóton, 2022-ben (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

Szente Vajk ötletdús művész, ez megkönnyíti a váltást – mondta az Indexnek Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója tavaly novemberben, miután a kormány elvette intézményétől az Erkel Színházat, hogy az egykori Népoperából zenés-táncos teátrumot hozzon létre. Az „új” Erkelt idén január 1-jétől Cseke Péter, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház igazgatója és Szente Vajk, a színház főrendezője irányítja. Ez a hivatalos felállás a teátrumot működtető cégben ugyanakkor már nem látszik: az Erkel Színház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója Szente Vajk, Cseke nem szerepel a vezetőségben. Szerettük volna megtudni, a művészek milyen tervekkel vágnak bele a munkába, milyen irányba mozdítanák el az Erkelt, ám kérdéseinkre hónapok óta nem kaptunk választ. Szente Vajk munkásságának (néhány részlete) azonban talán segíthet képet alkotni a teátrum jövőjéről.

Szente Vajk ars poeticáját a közérthető és eladható szórakoztatás határozhatja meg: profitábilis produkciók, semmi elvont művészkedés. „Ahhoz, hogy az intézmény ne legyen kiszolgáltatva az állami támogatásnak (…), növelni kell a saját bevételeket, mert ez biztosítja majd a társulat biztonságát” – mondta az Indexnek 2023 októberében a színész-rendező, aki akkor a Budapesti Operettszínház igazgatói posztjára pályázott. Terveit mégsem valósíthatta meg, mert hiába élvezte a társulat támogatását, Csák János akkori miniszter Kiss B. Attilát nevezte ki. Két évvel korábban felmerült, hogy a Madách Színház vezetésére is bejelentkezik, ám végül nem adta be pályázatát. Akkor is sokan támogatták, mégis visszalépett: még nem jött el az idő – indokolta döntését, amelynek köze lehetett az akkortájt nyilvánosságra került bírósági ügyéhez is. Szente Vajkot 2020-ban egy költségvetési ügyben jogerősen egy év börtönbüntetésre ítélték, két évre felfüggesztve.

De vissza az önfenntartó szórakoztatáshoz: az elmúlt években kiderült, hogy ehhez Magyarországon rengeteg közpénzre van szükség.

Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!


Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!