
Özvegy, 93 éves, de szellemileg nagyon friss ismerősünk a minap arról panaszkodott, hogy nagyon be kell osztania nyugdíját, mert bár nem a legalacsonyabb, mégsem elég a kényelmes élethez. Nehezen fizeti ki a Kádár-kocka magas rezsijét, a brutális élelmiszerárak miatt gyümölcsöt legfeljebb darabonként tud venni. – Lehet, hogy a statisztika szerint már alacsony az infláció, de mi egészen mást érzünk. Jó lenne valami kis kiegészítés – mondta az idős asszony.
Valóban, a hivatalos adatok szerint májusban 4,4 százalékos volt az éves infláció, de áprilishoz viszonyítva is emelkedtek az árak, 0,2 százalékkal. A nyugdíjas-infláció 4,5 százalék volt, és ami az időseket leginkább érdekli: az élelmiszerek ára egy év alatt 5,9 százalékkal emelkedett. Az árrésstop hatása is eltűnőben van, hiszen a múlt hónapban is drágultak, mégpedig 0,6 százalékkal lettek drágábbak az élelmiszerek. A nyugdíjasokat azért érinti különösen érzékenyen az élelmiszerek inflációja, mert havi kiadásaik között az erre költött összeg arányaiban sokkal magasabb, mint az aktív dolgozók esetében.
• Mit kértek a nyugdíjasok a miniszterelnöktől?
• Vajon mit válaszolt nekik Orbán Viktor?
• Hogyan akarta a szolnoki Fidesz-KDNP frakció elvenni a kisnyugdíjasok plusz támogatását?
A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a Magyar Hang hetilap június 26-ig kapható 2025/25. számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!