Hatalom mindenekfelett: Orbán hazárdjátéka Kínával

Hatalom mindenekfelett: Orbán hazárdjátéka Kínával

A Fudan tervezett kampuszára vezető, átnevezett utak (Fotó: Magyar Hang/Lukács Csaba)

Sohasem lehet tudni, mire jó egy barátság – hízelgett 2019-ben Orbán Viktor a kínai külügyminiszternek annak kapcsán, hogy a Magyar Népköztársaság 1949-ben az elsők között vette fel a diplomáciai kapcsolatot a kommunizmus útjára lépett Kínával. Mi, magyarok pedig sohasem gondoltuk volna, hogy a gyalázatos Rákosi-rezsim ezen politikai döntését egykor pont Orbán Viktor fogja méltatni.

Azóta tovább épül-szépül a kínai–magyar barátság, amelynek egyik újabb állomása, hogy az Orbán-kabinet titokban megegyezett Kínával a Fudan Egyetem magyarországi kampuszának megépítéséről. A kínaiak európai térnyerését segítő projektet a hírek szerint 440 milliárd forintnyi hitelből kívánja megvalósítani a magát nemzetinek valló kormány, évtizedekre eladósítva ezzel az országot. Bár a terv sokakat megdöbbentett, a lépés illeszkedik az elmúlt évek keleti irányultságú politikai cselekvéseinek fősodrába. A Budapest–Belgrád-vasútvonal felújítását még 2014-ben határozták el Orbánék, amelyet ugyancsak kínai hitelből szándékoznak véghez vinni. Az első bejelentés 470 milliárd forintjához képest a projekt mára 50 százalékkal drágult, amellyel a magyar vasúttörténet legdrágább fejlesztéseként tartják számon.

Pedig Orbán 2010 előtt nem hitt Kínában, egykor még a dalai lámát, a kínai kommunizmus nagy ellenfelét is fogadta. A Kínához való bizarr dörgölőzés kapcsán egyesek már-már hazaárulást emlegetnek, mások újabb korrupciós lehetőségeket sejtenek a háttérben. Vajon mi lehet az oka Orbán Viktor 180 fokos fordulatának? Hogyan és miért változott meg a Fidesz szemlélete 2010-es hatalomra jutása óta? Mi a valódi mozgatórugója és mi a célja Orbán kínai hazárdjátékának, amellyel egyre inkább kockára teszi nemzeti szuverenitásunkat is?

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!