Hatás-vadászat Cézanne-tól a terroirig

Hatás-vadászat Cézanne-tól a terroirig

Fotó: Unsplash/Rudolf Peter Bakker

A Szépművészeti Múzeum Cezannetól Malevicsig című kiállításán jártunk a minap (a név a tárlaton és a katalógusban, meggyőző indoklással, ékezet nélkül). Kedvesem szakmai, én magánéleti kötelességből. Ennek okán a dologtalanság könnyelmű lépteivel sodródtam képtől képig, némileg felrúgva a sokszor bravúros asszociációk irányította sorrendet. A tájképek tetszettek, de a belőlük levezetett avantgárd síkidomerdők nem mindig győztek meg. Mea culpa, megrögzött Keats-rajongó maradok („Beauty is truth, truth beauty, – that is all / Ye know on earth, and all ye need to know.”).

Át is menekülök a betűk nyújtotta biztonságba, a magyarázó szövegeket kezdem böngészni. S milyen helyesen! Bevallom, először találkoztam Michael Baxandall-lal, de egyből barátommá fogadtam a brit művészettörténészt (ráadásul, mivel fotózni még a kiírásokat sem engedték, nevét Bak-Szandál Mihályként memorizáltam, s egy barokk lantvirtuózt képzeltem mögé). Barátom a művészi hatásról értekezik mintegy két négyzetméternyi habkarton felületen, pár lépésnyire a bejárattól. Emlékezetből, illetve fellelt angol eredetiből kontaminálva: teljesen elhibázott az a grammatika, miszerint X (legyen, mondjuk, Anakreón) hatott Y-ra (ő meg Csokonai), mert ez azt jelentené, hogy X aktív, Y pedig passzív – azaz a két és fél ezer éve Hadészba szállt görög tesz valamit az épp Debrecenben dorbézoló poeta doctusszal, aki ezt hagyja.

Milyen tenyérbe mászó evidencia, s milyen friss gondolat mégis a magamfajta fosszíliaértelmiséginek! Hát persze hogy Tóth Árpád kokettál Verlaine-nel, Faludy Villonnal, Petri Horatiusszal, s nem fordítva – vagy, ahogy M. B. fogalmaz: amikor azt mondjuk, hogy Keats erős befolyást gyakorolt Wilde-ra, valójában azt értjük alatta, hogy Wilde szorgalmas olvasója volt Keatsnek! Megrészegít a felfedezett igazság egyszerűsége, s már támolygok is kifelé kronologikus-lineáris esztétikafelfogásom zsákutcájából, szinte egyenest neki Kállai Ernő 30-as évekbeli allegóriájának. „Képzeljünk el egy terebélyes fát, amelynek törzse izmos ágakat bocsát a négy világtáj felé. Ahány ág, annyi művészeti irány. Az ágakból temérdek gally indul, megannyi képet meg szobrot teremve. Ezt a csodatermő fatörzset Paul Cézanne-nak hívják.”

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1490 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!