Haumann Péter (1941-2022)

Haumann Péter (1941-2022)

A Magyar Rádió stúdiójában 1975-ben Haumann Péter színművész, aki a labda szerepét játssza Török Tamás Futball-szimfóniájában (Fotó: Fortepan/Szalay Zoltán)

Nem sokan láthatták a Szerelő című rövidfilmet, egyik kedvencemet Haumann Pétertől. Már csak azért sem, mert Edelényi János és Fehér György 1971-ben készül, színművészetis vizsgafilmjét jó két évtizedre betiltották, csak a kilencvenes években lehetett bemutatni. Nem csoda, hiszen Salamon Pál történetében egy állambiztonságis javítja a több éve szilenciumra ítélt író telefonját, miközben arról győzködi, hogy engedjen végre egy kicsit. „Tudja, milyen rafináltan is lehet engedni? Úgy, hogy minden megmaradjon, még a becsület is” – mondja a behízelgő modorú, cinizmusban verhetetlen „szakember”, nekünk pedig a hideg futkározik tőle a hátunkon.

Haumann az 1992-es tévébemutató utáni beszélgetésen azt mondta: amikor visszanézte a filmet, azzal szórakoztatta családját, hogy megmondta a következő gesztusát. És hogy maga is elcsodálkozott azon, milyen jól játszott, „talán kínos kimondani ezt, de mintha tisztább lett volna az én gondolkodásmódom akkor”. Egy éve volt Budapesten, de a szakmában már nem kezdőként, korábban éveket játszott a debreceni Csokonai Színháznál, majd a pécsi Nemzeti Színháznál. A Toldy Ferenc Gimnáziumban a történelemtanára egyenesen a későbbi miniszterelnök, Antall József volt. A Színház- és Filmművészeti Főiskolát 1963-ra végezte el, tehát a hetvenes évekre tudhatott már egyet s mást nemcsak a színművészetről, de a rendszerről magáról is. Mégis azt mondta a 92-es beszélgetésen, hogy nem sokat érzékelt akkor ebből. Megértette, tudta, hogy mik mennek, de nem politizált annyit magában, hogy plusz izgalommal töltse el a Szerelő készítése. Pedig ha nincs szerencséje, akár évekre el is vághatta volna magát az erősen rendszerkritikus alkotással.

A teljes cikket a Magyar Hang június 3-án megjelent, 2022/23. számában olvashatja el. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!