Talán könnyebben és gondtalanabbul, mint Ady, de azért ez sem egészen egyszerű. Nagyrészt autópályán megyünk, forgalom alig, bő két óra az út. Ahogy letérünk a pályáról, és úgy 40 kilométer van hátra, már otthon érzem magam. Szinte hazáig látok, hamar feltűnik a közeli város kettős tornya meg a többi, hiszen sok van itt, érseki székhely. Hamar meglátjuk a víztornyot, a szép ívű pezsgőspoharat, amely tövében koncerteket is tartanak, most is volt, igaz, közel elviselhetetlen hangerővel.
De szólt itt minden az egykori érseki parkban, hiszen a város híres népművészetéről, sokan énekelnek és táncolnak a szépen hímzett sokszoknyában. Még a férfiak mellénye is díszített. Ahogy a dal mondja: „Pruszlikomon párosával a rózsa…”
A falvakhoz mindhez tartozik valami anekdota, sztori vagy csak egy mondás. A tarhonyások, az odébb húzott templom és más. Itt van az a falu is – ma már nagyközség –, ahol Kodály élete utolsó beszédét mondta. Kodály Zoltán 1940-ben járt először itt. Majd 1962-ben, amikor meglátogatta az 1956–57-es tanévben alakult ének-zenei általános iskola végzős osztályát. Harmadszor 1966-ban, az akkor felépült művelődési ház avatásán. Itt mondott utoljára nyilvánosan beszédet. Fejből, természetesen, mint általában, de nyomdaképesen, tökéletesen és nagyon szépen. Odüsszeuszról is szólt, természetesen róla is pontosan:
Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!
ElőfizetekMár előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!
