Hazugságokkal és féligazságokkal hergel a kormány az ukrán EU-tagság ellen

Postázta a magyar kormány az Ukrajna EU-csatlakozásáról szóló véleménynyilvánító szavazásának egyetlen kérdését: „Támogatja-e ön, hogy Ukrajna az Európai Unió tagja legyen?” A válasz pedig igen vagy nem lehet. Végigvettük azokat a szempontokat, amelyek alapján a kormány szerint célszerű meghozni a döntést. A nemzeti konzultációkhoz hasonlóan ez az érvrendszer is hemzseg a csúsztatásoktól, féligazságoktól és konkrét hazugságoktól.

A kormány hét úgynevezett kockázat mentén győzködi a válaszadókat, hogy Ukrajna esetleges uniós tagsága milyen veszélyeket rejt magában. Még mielőtt ezeket sorra vennénk, említsük meg, hogy a levél felütésében már van egy durva hazugság: „Brüsszel már elmondta, hogy miért érdeke Ukrajna gyorsított EU-csatlakozása.” Tekintsünk el attól, hogy a „Brüsszel” kifejezés e helyütt is értelmezhetetlen, inkább nézzük meg a „gyorsított csatlakozást”. Ilyet ugyanis az uniós alapszerződés nem ismer. A csatlakozási folyamat részletesen szabályozva van, de sehol sincs olyan lehetőség, hogy ez valamiféle gyorsított menetrend szerint történjen. Az uniós bővítések alapelve eddig is, jelenleg is és mai tudásunk szerint ezután is az „érdemeken alapuló” tagfelvétel, nagyon egyszerűen fogalmazva, ha egy tagjelölt megfelel a feltételeknek, akkor tagja lehet a közösségnek. Ennek nincs időbeli behatárolása, az adott országon és a tagállamokon múlik, hogy ez a folyamat mennyire lesz gyors. A tagjelölt ország teljesíti a feltételeket, a már tagállamok pedig ezt értékelve dönthetnek a felvétel mellett. Hogy egy példával éljünk: az 1995-ös osztrák–svéd–finn uniós csatlakozást megelőzően a tárgyalások kevesebb mint két évig tartottak. Senki sem hívta ezt „gyorsított” eljárásnak, de kétségkívül gyors volt, mivel az érintett országok akkor már nagyon közel álltak az uniós elvárásokhoz, érdemeik alapján taggá váltak. Mint ahogy Magyarország is, hazánk esetében a csatlakozási tárgyalások több mint négy és fél évig tartottak.

A kormány a pénzügyi kockázatok elemzésénél tényként jelenti ki, hogy a Magyarországnak járó források Ukrajnába kerülnek. Ennek semmi alapja: a Magyarországnak járó források vagy Magyarországra kerülnek, vagy nem kerülnek sehová, és maradnak az uniós költségvetésben – ha a magyar kormány képtelen a források eléréséhez szükséges feltételeket teljesíteni. A szavazólapok feladója azt is felveti, hogy „Brüsszel” óriási hitel felvételére készül Ukrajna támogatása érdekében, amit a magyar családoknak kellene visszafizetniük. Újabb közös hitelfelvételről nincs szó, tavaly februárban – Orbán Viktor egyetértésével – döntöttek a tagállamok az úgynevezett Ukrajna-eszköz létrehozásáról, amely legfeljebb 50 milliárd eurós támogatást jelenthet 2024 és 2027 között. Az 50 milliárdból 33 milliárd hitel, amelyet Ukrajnának kell visszafizetnie, 17 milliárd euró pedig vissza nem térítendő támogatás, amelyre a fedezetet az EU saját bevételei jelentik. Vagyis mindez nem terheli, nem terhelheti a magyar családok kasszáját. A jövőbeni pénzügyekkel amúgy sem érdemes példálózni, mert az EU-nak a 2027 utáni hét évre nincs költségvetés-tervezete, az első javaslat idén nyáron várható.