A Badacsony hegy olyan robusztusan, szilárdan magasodik a Balaton sima tükre fölé, hogy szinte már megnehezíti a róla való épeszű beszélgetéseket is. Van, aki ősi flóráját-faunáját védené a szőlőbirtokoktól, van, aki a szőlőt gyarapítaná a még mindig szaporodó házak rovására. A szőlőpártiak között sem teljes az összhang, fajta, telepítési, művelési mód, s különösen a megtermett szőlő feldolgozása kapcsán makacs viták zajlanak. A vásárlók az illatos, könnyű borokat keresik világszerte, a badacsonyi inkább testes, alkoholos, az előbbinek jól áll a reduktív eljárás, a másik inkább a hagyományos, hordós készítést hálálja meg. Hasonló a helyzet országos ügyekben is. Aligha akad, ami jobban megnehezítené a hazáról folytatott párbeszédet, mint a haza maga. Utóbbi esetben, amint a badacsonyi beszélgetések esetében a hegy, a haza is voltaképp csak stiláris elem. A vita már nem róluk szól. Az „irodalmi viták” és vélemények többsége sem egy-egy műről, hanem konkrétan magáról az irodalomról, az irodalomhoz, egy-egy íróhoz való, sokszor személyes viszonyokról tanúskodik. Nem történeteinket meséljük valahogy, csak narratíváinkhoz keresünk nyelvi, elmesélhető illusztrációt.
A január közepén tavasziasra fordult időt hamar elfeledtette a visszatérő tél, a fagyok, a szürkeség, mondta is Laci, hogy a rossebnek van kedve ilyenkor kimozdulni, hoztam egy üveg Four Rosest Ausztriából, ugorj be, elnyaljuk!
Egyszer végigvettünk vagy tízfélét, hogy melyik a legjobb a márkák közül, de végül abban maradtunk, hogy mindegy, a hetvenes évek szocialista pótlékán, a legendás Club whiskyn kívül bármelyik jöhet, ilyen nyomott időben még a bourbon is megteszi. Van, aki meg azért rajong, és a füstös ír maltra azt mondja, olyan, mintha elszenesedett kerítést nyalogatna. (Egyszer néhai Tárkony Gézával és Zsolt barátommal elmélyülten beszélgettünk arról, hogy vajon a pálinka vagy a whisky-e a szofisztikáltabb, értsd, nemesebb ital. Sok-sok viszki és sok-sok pálinka után a kérdésre a választ ma sem tudom...) Ebben a „visszatért”, és tulajdonképpen februárban normális télben az egyik legnagyobb téma a hegyen az aranyszínű sárgaság, a szőlő legpusztítóbb fitoplazmás betegsége, melyet az invazív amerikai szőlőkabóca terjeszt. Jelenleg a tőkék kivágásával próbálják a kór terjedését megállítani. Ebben a kérdésben sincs egyetértés, mert bár a permetezés állítólag sokat segítene, de azok a borászok, akik évtizedek óta vegyszermentesen termesztik a szőlőt, nem akarják tisztán működő gazdaságukat ezzel lenullázni. Gond lehet még a nyaralótulajdonosok elhanyagolt kertjeivel, szőlőivel, ahol a kabóca elszaporodik, s megfertőzi a környező szőlőterületeket. Ők meg nyaralni akarnak, nem tőkét kapálni. Ha a fertőzés végigmegy a hegyeken, nagyobb pusztulás jöhet a vidékre, mint a hírhedt filoxéravész alatt.
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!
