Herczeg Zoltán: Aki szenved, az tanul

Herczeg Zoltán: Aki szenved, az tanul

Herczeg Zoltán (Fotó: Magyar Hang/Végh László)

Mi állhatott a hónapokig tartó lehallgatás, megfigyelés mögött? Ki súghatott a nyomozó hatóságnak? Hogyan változtatja meg az embert a félévnyi kényszerű bezártság? Folytatja-e politikai aktivizmusát? Herczeg Zoltán divattervezővel letartóztatása után a házi őrizetben beszélgettünk.

– Népszerű, sokak által követett közszereplőből lett pillanatok alatt a Venyige utcai fegyház egyik fogvatartottja. Hogyan lehet ezt feldolgozni?
– A mennyországból hirtelen a pokolba kerültem. Rájöttem, micsoda szabadságot jelent az, ha az ajtón belülről is van kilincs. Ha bármikor találkozhatsz a barátaiddal, ehetsz egy sült kolbászt, vagy fürödhetsz, amikor kedved tartja. De nem tört meg ez a fél év. Nagyon fájt, igen, de pontosan tudom, hogy minden kell, a fájdalomra is szükség van. Az öröm csak így élhető át igazán. És aki szenved, az tanul. Én szenvedtem annyit, hogy tanultam belőle. Remélem, soha nem fogom elfelejteni az ottani kínokat. Amint az első sokkon túl voltam, elhatároztam, én ezt ki fogom bírni, bármeddig is tartson – a családomért, a szerelmemért. Már a harmadik napon a történtek értelmét kerestem, nem a büntetőjog szerint, hanem spirituálisan. Miért kellett most nekem ez az elvonulás? Mit tanít ez nekem? Hogyan tudnám a hasznomra fordítani? Úgy éreztem, az elmúlt 50 évben volt annyi „spirituális bűnöm”, amiért most vezekelnem kell.

• Hogyan fogadták az előzeteseben?
• Mi lesz a közéleti aktivitásával?
• Számít arra, hogy letöltendő szabadságvesztésre ítélik?

A teljes cikket a
Magyar Hang hetilap június 2-án megjelent, 2023/22. számában találja. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!