Hiánycikk
Fotó: Unsplash/Peter Conlan

Azt gondoljuk, hogy a nagy dolgok, a történelmi léptékű események, látványos politikai vagy társadalmi fordulatok azok, amelyek meghatározzák az életünk ritmusát, érzelmi fordulatait. Hallgatjuk a híreket, olvassuk az újságokat, nézzük a híradót – vagy épp a piacon, két vásárlás között vitatjuk meg, hogy mi történt ismét a nagyvilágban. Sajnos mostanság egyre több megvitatnivaló akad. Eközben hajlamosak vagyunk elfeledkezni mikrokörnyezetünkről, holott ott zajlik az életünk és a bennünket befolyásoló történések, csak ezeket nem vesszük észre, mert túl triviálisak, mindennapiak, mondhatni túl közel vannak hozzánk, s az ismétlődések során akár unalmassá is válhatnak. Pedig csodálatos dolgok történnek velünk és körülöttünk, de nincs már rá szemünk, hogy észrevegyük őket. Belefásultunk a hétköznapok egymás utánjába, a munkahelyi robotba, a napi gondokba, amelyek mostanság egyre csak szaporodnak. Mindehhez hozzájárul még a már nyakunkon lévő tél eleji időjárás is a maga szürke, fénytelen és hideg napjaival. Pedig az apró, szinte észrevehetetlen élmények széppé tehetnék egy-egy napunkat. Hadd meséljek el egy nemrég történt esetet!

Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!


Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!