Hogyan válasszunk miniszterelnök-jelöltet?

Hogyan válasszunk miniszterelnök-jelöltet?

Jakab Péter gyerekkorának kedvenc ízei (Fotó: Jakab Péter Facebook oldala)

Bár még korántsem teljes az ellenzéki miniszterelnökjelölt-aspiránsok névsora, a köztük zajló verseny máris dinamikusan alakul. A Závecz Research a héten publikált, március elején végzett felmérése szerint az ellenzéki pártok szavazóinak körében Jakab Péter ugrott az élre, akinek jelöltségét jelenleg 30 százalék látná szívesen. Őt követi 28 százalékkal Dobrev Klára, akit pártja hivatalosan ugyan még nem jelölt, de szavazói a jelek szerint szép számmal lennének. A harmadik helyen Fekete-Győr András és a szándékát még szintén nem egyértelműsítő Karácsony Gergely áll holtversenyben, őket pedig az egyetlen (mért) pártfüggetlen induló, Márki-Zay Péter követi.

Ezekre az adatokra persze még nem szabad mérget venni. Egyrészt, mint említettük, két jelölt indulása egyelőre hipotetikus – talán mindketten a másik döntésére várnak, ami nagyban meghatározhatja az esélyeiket –, és további jelöltek felbukkanása sem zárható ki (Pálinkás Józsefről egyértelműen tudni lehet, hogy szívesen megméretné magát). Másrészt az előválasztásig még sok víz fog lefolyni a Dunán, és rengeteg múlik a jelöltek kampányán, amit a legtöbben még el sem kezdtek igazán. De ez a pillanatfelvétel is azt mutatja, milyen fontos lenne tudnunk, hogy mi lesz a pontos módja az ellenzéki miniszterelnök-jelölt megválasztásának. A versenyben ugyanis jelenleg az a két aspiráns áll az élen, akik valószínűleg a leginkább megosztó jelöltnek tekinthetők.

– Miért lenne a legjobb megoldás, ha az előválasztáson részt vevők nemcsak egyetlen indulóra szavazhatnának, hanem minden olyan jelöltre, aki szimpatikus számukra?

Kiderül a teljes elemzésből, melyet a Magyar Hang március 26-án megjelent 2021/13. számában talál meg. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!