
Erről szól még a cikk
Sokan panaszkodnak, hogy vidéken bezárják a postát, egy orvosi vizsgálatra hónapokat kell várni, a fodrász megint drágább, és nem tudják, hogy többek között ezzel fizetik meg a rezsicsökkentés árát – erről is beszélt a Magyar Hangnak adott interjújában Holoda Attila. Az energetikai szakértő – aki a 2010-es Orbán-kormány energetikáért felelős helyettes államtitkára is volt – szerint ugyanakkor a rezsicsökkentés megszüntetését egyetlen hatalomra készülő politikus sem mondhatja be, de átalakítani lehetne.
Holoda Attila kifejtette azt is, hogy az Orbán-kormány lényegében a Gazpromhoz kötötte a hazai stratégiai-energetikai rendszert, így egy idő után már a monopolhelyzetben lévő eladó érdekeit képviselte minden fronton. De kitért arra is, hogy mára már az sem igaz a Fideszre, hogy „de legalább kormányozni tudnak”. Nálunk romlik a legjobban a saját valuta, nálunk volt a legmagasabb az infláció, a magyar háztartások élnek a legrosszabbul az EU-ban. Hibát hibára halmoz a kormány, amiért mindig mást tesz felelőssé, miközben megpróbálja átírni akár a fizika törvényeit is.
A teljes interjúban erről is olvashat:
• Jól teszi-e akkor Magyar Péter, amikor azt ígéri, hogy a Tisza Párt hatalomra kerülése után megtartaná a rezsicsökkentést?
• Milyen problémát lát még a kormány energiapolitikájában?
• Hogyan értékelhető az MVM romániai terjeszkedési szándéka?
A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a Magyar Hang hetilap január 23-ig kapható 2025/3 számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!