Néhány nap alatt minden megváltozhat a Hős utcában, ahol már csak Jákob Zoltánban bíznak

Péntek reggel tíz másodpercenként csattannak az ablakon kihajított ajtók a konténer alján. A Hős utca 15. szám alatt található szegregátum rosszabb állapotban lévő, körbekerített, B jelzésű épületéből ingóságok repülnek; a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) birtokába került ingatlant ugyanis hamarosan lebontják. Hogy a némileg jobb állapotban lévő, 15/A szám alatt lévő tömb sorsa mi lesz, azt nem tudni. (Tavalyi hírek szerint a Terrorelhárítási Központhoz kerül, de erről nincsenek friss információk.) Az ottani lakók szerint idővel biztosan elbontják majd azt is, ki januárra, ki márciusra tippeli, mikor kanyarodik be a Hős utcába a dózer.

– Holnap költözünk el innen! – mondja Horváth Sándorné, Krisztina. Ő az A tömb Zách utca felőli oldalán lakik, fél éve költözött be a telepre, ahol három lakásban is megfordult. Az elsőt „beáztatta egy drogos”, és leszakadt a mennyezet, mire hazaértek a boltból, a másikban a padló púposodott fel annyira, hogy szabályos kis domb képződött a nappali közepén. A harmadik garzonban most dobozokban áll minden, egyetlen villanykörte ég, és az ágy mellé helyezett villanyrezsó szolgál fűtésként a lakásban – mármint az egészben.

– Meg is vagyunk fagyva már – mondja nevetve Krisztina. Azért nevetve, mert már arra a csepeli albérletre gondol, ahová a párjával mennek majd. A férfinak most van munkája, ezért futja majd kaucióra, bérleti díjra. Egyébként hosszú utat tettek meg eddig: a szabolcsi Dombrádról a fővárosba kerülve először Kispesten laktak, kezdetben egy szociális bérlakásban, majd onnan kikerülve az erdőben is. Adja hát magát a kérdés: milyen fél évük volt itt Kőbányán, a Hősben? – Hát – kezd bele Krisztina, aztán elhallgat. Szemével követi a Zách utcán csatangoló, a kóbor macskákkal barátkozó pincsijét, Melit. Aztán csak kiböki: – Legalább nem vagyunk a híd alatt.