Tavaly tavasszal a rémület és a reménykedés elegyéből romantikus mítoszok születtek, amelyek olyan látványos gesztusokban öltöttek testet, mint az egészségügyi dolgozók tiszteletére este nyolckor felharsant taps. Visszatekintve, a napi ötven-száz fertőzött melletti rettegés leginkább a horrorfilmek hatásmechanizmusát idézte, amikor az okoz katarzist, hogy tudjuk, a borzalom csak a fikció biztonságos távolságában történik. A második és főként a harmadik hullám aztán ránk borította a fikciót, nyakig ülünk a horrorban, és bár most lenne igazán tétje, már eszünkbe sem jut tapsolni.
Számos elbeszélése lehet a járványnak, de ha elfogadjuk, hogy egy biológiai organizmussal van dolgunk, a történetek végül mind egy pontban futnak össze: a kórházakban. A kivéreztetett és magára hagyott magyar egészségügy problémáinak felismeréséhez nem volt szükség a pandémiára, a koronavírus felbukkanása azonban egyértelművé tette, hogy a hatalom részéről nem a lehetőség, hanem a szándék hiányzik a terület rendbetételéhez.
A teljes cikket a Magyar Hang április 1-jén megjelent 2021/14. számában találja. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!
