Lájkvadászat a Föld körül több tíz milliárd forint közpénzből
Az Ax-4 legénysége, jobbra Kapu Tibor (Fotó: Axiom)

A harmadik magyar űrhajós három társával legkorábban már idén tavasszal feljuthat a Nemzetközi Űrállomásra. Ezzel párhuzamosan az ellentmondások és a titkolózás is sokasodik a küldetéssel kapcsolatban (és ezek közül messze nem a program csodaszarvas-csillagképes emblémája a legkínzóbb). Minderre legalább 27 milliárd forint közpénzt költöttek el, és csak reménykedhetünk benne, hogy a csőd szélén táncoló, űrturistákat (is) utaztató cég nem a nagy nap előtt fogja lehúzni a rolót.

Teljesen átalakíthatja az űrkutatás megszokott gyakorlatát az Axiom Space nevű cég által fémjelzett üzleti modell. Az Axiom gyakorlatilag egy űrhajózási utazásközvetítő, amely összehozza a SpaceX által kínált rakétakapacitást és a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) rendelkezésre álló szálláshelyeket a fizető kuncsaftokkal – például a magyar Hunor űrprogrammal. Az Axiom szolgáltatásának lényege az űrturizmus és a klasszikus, nemzeti vagy nemzetközi nonprofit űrügynökségek által bonyolított űrhajózás vegyítése, amit együttesen kereskedelmi űrhajózásnak neveznek.

Ebben az új rendszerben a hagyományos űrhajózás terén labdába nem igazán rúgó országok – mint például Magyarország – is felküldhetnek egy-egy embert az űrbe, ha kifizetik ennek csillagászati árát. Az megítélés kérdése, hogy ezek a küldetések tudományos felfedezőutaknak vagy államilag finanszírozott űrturizmusnak nevezhetők-e. Persze, az űrhajózás a tudomány mellett mindig is szolgált propagandacélokat is, és például a Szovjetunióban a (kezdeti) űrsikerek a nemzeti büszkeség alapjául szolgáltak. Csakhogy már nem a hidegháborús űrverseny korszakát éljük, Magyarország pedig nem lesz asztronautikai nagyhatalom, függetlenül attól, hogy felküldünk-e valakit két hétre az űrbe, vagy sem.

Erről is olvashat a cikkben:
• Mennyibe kerül nekünk ez a kis kiruccanás?
• Okosabban nem lehetne elkölteni ezt a pénzt?
• Mi a szerepe az emberi űrhajósnak a jövő űrkutatásában?

A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a Magyar Hang hetilap február 20-ig kapható 2025/7. számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!

Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!


Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!