Húsz százalék

Ma reggel azt olvastam az újságban, hogy a főnököm szerint mi, akik ebben a szakmában dolgozunk, szinte mind borzalmasan teljesítünk, a munka, amit kiadunk a kezünkből, nyolcvan százalékban a kukába való. Szoktak a főnökök ilyet mondani, nem? A cég munkavállalóinak nyilvánossága előtt tartott motivációs beszédek alkalmával, amikor belengetik, hogy ha a dolgozók szánalmas teljesítménye ilyen ütemben rontja az év végi mérleget, elbocsátásokra lehet számítani. Azzal a különbséggel, hogy bennünket nem lehet elbocsátani.

Tegyük hozzá, hogy voltaképpen nincs is főnökünk. De közben mégis rengeteg van. Kiadóvezetők, akik döntést hoznak arról, hogy megjelentessék-e a könyveinket. Szerkesztők, könyvtárosok, fesztiválszervezők, akik írásokat kérnek tőlünk, és estekre hívnak meg minket. Aztán kultúrpolitikusok, bizottsági döntnökök, irodalmi szervezetek funkcionáriusai, akik az előbbiek terveihez szolgáltatják döntéseikkel a pénzügyi alapot. Az elmúlt évek átrendeződéseinek köszönhetően a kultúrharc katonái egyre több régi végvárra tűzhették ki zászlóikat, nincs olyan független író, aki valamiképpen ne részesülne mégis az állami pénzből. Ráadásul Soros mostanában már nagyon rosszul fizet.