Ide-oda

Ide-oda

Terényi házak (Fotó: Dévényi István)

Mutatok egy drámai cikknyitányt: Épp a Cserhát szívében sorakozó palóc aprófalvak között botladoztam, amikor befutott a hír, miszerint az ötezer lélekszám alatti települések komoly fejlődésnek indultak a Magyar falu program 2019-es kezdete óta.

Na, jó, ez nem drámai, ez gagyi, és nem a cserhátos rész miatt, az ugyanis úgy volt. A fantasztikus bejelentés érkezett később, egy napra rá, hogy bejártam a szívfájdítóan szép, és szívfájdítóan szegény vidéket. Igazából nem is akartam megírni, nem azért mentem, csak látni ezt a részt is, mert, bár itt van Budapesttől alig órányira, eddig valahogy kimaradt az országjárásomból. És, ahogy néztem magam körül az ottani világot, nem csak az enyémből.

Szóval bizonyos Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos a településekről érkezett visszajelzések alapján lengette meg a győzelmi zászlót, és még csak nem is gondolom, hogy szándékosan volt tök, egyszerűen elhitte, amit a beosztottai elébe szerkesztettek. A települések visszajelzése a minisztériumi érdeklődésre érkezve ugyanis olyasmi, hogy sikerült elkölteni a pályázati pénzeket? Ja, sikerült, simán.

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!