
Európa s benne Magyarország mélyreható változásokon ment át az elmúlt esztendőkben. Igen sajnálatos, hogy több év elteltével sem sikerült közmegegyezésre jutni számos alapvető kérdésben, és nem jött létre valódi társadalmi összefogás az ország hosszú távú érdekeinek figyelembevételével. Egy-egy országban az ott élő keresztény közösségek kötelessége az, hogy országuk helyzetét a valóságnak megfelelően elemezzék, az evangélium fényénél megvilágítsák; hogy az egyház társadalmi tanításából merítve határozzák meg az elemzés elveit, a helyzet értékelésének szempontjait és a cselekvés irányait.
A piacgazdaság motorja az észszerűen gazdálkodó, beruházásokra, fejlesztésre törekvő, de a fogyasztók, a munkavállalók és a környezet iránt felelős vállalkozó lenne. Ennek azonban nem sok jelét látjuk Magyarországon. A gazdaság legfontosabb hatalmi pozíciói részben az állami többségű és a vegyes tulajdonú részvénytársaságok vezetőinek, részben a feketegazdaság illegális üzletembereinek kezében vannak. Velük szemben a magas adókkal küszködő, a túlélésért harcoló kisvállalkozók tömege áll. A stabil, jómódú vállalkozói középréteg rendkívül vékony.
A keresztények kötelessége a demokratikus társadalmi modell létrehozása és előmozdítása. Ennek része a jogállam elve, mely a törvény, és nem az emberek önkényes akaratának rendel alá mindent. Valódi demokrácia csak jogállamban és az emberi személy helyes értelmezése alapján lehetséges. Az egyház társadalmi tanítása világosan kijelöli az állam kívánatos funkcióját és hatáskörét. A zsinat a jogok és a kötelességek kölcsönösségére figyelmeztet. Kiemeli az állam kötelességeit a társadalom szolgálatában, az állampolgárokat viszont óva inti attól, hogy túl nagy befolyást juttassanak a közhatalomnak, de attól is, hogy indokolatlan és túlzott kedvezményeket követeljenek tőle. Semmi módon nem szabad megengedni, hogy az állami hatóság egyesek vagy kevesek érdekét szolgálja, mert mindenki közjava szolgálatára alapították.
A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a Magyar Hang hetilap március 20-ig kapható 2025/11. számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!