Menü

India az összeomlás szélén: már a krikett sem szent

Az IPL játékosai (Fotó: IPL/Facebook)

India átvette a koronavírus-járvány fő gócpontjának szerepét. Sorra dőlnek meg az új fertőzési és halálozási világrekordok az országban, és a valós helyzet a gyengén fejlett infrastruktúra miatt még sokkal rosszabb lehet. Ugyanakkor hatalmas népességű ország lévén a nagy számokat a helyükön kell kezelni. Népességarányosan még nem olyan rossz a helyzet, mint nálunk volt pár hete. Az első ismertté vált indiai mutáns után várhatóan még sok fog világhódító útra indulni Indiából, ahol több mint egymilliárd emberben tenyészhetnek az újabb és újabb variánsok.

Vannak országok, ahol a legelemibb józan ész diktálta járványügyi óvatosságot is alárendelik a sporteseményeknek, mert a döntési pozícióban lévő egy embernek ez így tetszik. És van egy olyan ország is, ahol az 1,37 milliárd lakos mindegyike megőrül egy sportágért, és a vezetőkben fel sem merülhet (forradalom kockáztatása nélkül), hogy elvegyék az emberektől azt a játékot, amit az őket kizsákmányoló gyarmatosítóktól kaptak.

A krikettről van szó, amiért olyan sokan rajonganak Indiában, hogy emiatt az egyetlen ország miatt a krikett a labdarúgás után a világ második legnépszerűbb sportja, ha a nézők számát vesszük alapul.

Erről szól még a cikk

Erről is olvashat még a cikkben:
• A szövetségi kormány a kritikusok szerint látszatintézkedésekkel próbálja elfedni tehetetlenségét
• Az indiai kormány a Twittertől korábban azt követelte, távolítson el több kormánykritikus posztot, amelyek kétségbeesett, gyászoló emberektől származtak
• A liga vezetői természetesen a krikett fontosságát hangsúlyozzák

A teljes cikket a Magyar Hang május 7-én megjelent, 2021/19. számában olvashatja el. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!

Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!

Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!

Molnár Csaba  

A Magyar Hang tudományos újságírója. Biológusként doktorált, Marie Curie-ösztöndíjasként kutatott az Egyesült Királyságban, majd az újságírásra váltott. A tudományos újságírásban létező összes jelentős díjjal, közöttük az Akadémiai Újságírói Díjjal is kitüntették.

A szerző további cikkei
Nádasi Balázs 2025. február 06., 21:07

Búcsút inthetünk a másfél fokos felmelegedésnek is?

Már nincs messze az idő, amikor néhány évente jöhetnek olyan halálos hőhullámok, amelyek korábban százévente fordultak elő.
Magyar Hang 2025. február 06., 21:05

Megvan David Pressman következő munkahelye

Visszatér korábbi munkahelyére, a Jenner & Blockhoz.
Magyar Hang 2025. február 06., 20:16

Tűzifát osztogatnak Magyar Péterék

A poliitkus szerint Orbánék sok százezer magyar emberről teljesen megfeledkeztek vagy lemondtak.
Magyar Hang 2025. február 06., 20:04

Flaszter 336. – Jó hír! Megszűnt a szegénység

Témáink: Párkapcsolati erőszak. Bocsánatot kért a rendőrség. Gazdag szegények. Újabb rémtörténet a magyar egészségügyben.
Magyar Hang 2025. február 06., 19:03

Kötöttfogás 332. – Tudjuk, ki járatja le Orbán Viktort

Témáink: Rákosdubaj: ki nyert? Itt a legújabb: hrivnyabaloldal. Gáza ára. Trump békéje egyre fájóbb.
Nyéki Martin 2025. február 06., 18:55

Mekkora siker Majka új száma, a Csurran, cseppen?

Cikkünkben nem a dal politikai vonatkozásait vizsgáljuk, hanem azt, hogy a tízmillió fölötti megtekintés a legnagyobb videómegosztó oldalon milyen eredmény valójában.
szzsl 2025. február 06., 18:35

Angela Merkeltől izzik a német választási kampány

Egyre durvább a hangnem, Sahra Wagenknecht Merkelt tette felelősség az AfD szárnyalásáért, és a volt kancellárt a párt anyjának nevezte.
R. Kiss Kornélia, Koncz Tamás 2025. február 06., 16:59

Csepreghy Nándor: Kíváncsian várjuk a főváros terveit

A miniszterhelyettes nem gondolja, hogy a rákosrendezői területet áron alul kínálta a magyar állam az arab befektetőnek.

India az összeomlás szélén: már a krikett sem szent

India az összeomlás szélén: már a krikett sem szent
Az IPL játékosai (Fotó: IPL/Facebook)

India átvette a koronavírus-járvány fő gócpontjának szerepét. Sorra dőlnek meg az új fertőzési és halálozási világrekordok az országban, és a valós helyzet a gyengén fejlett infrastruktúra miatt még sokkal rosszabb lehet. Ugyanakkor hatalmas népességű ország lévén a nagy számokat a helyükön kell kezelni. Népességarányosan még nem olyan rossz a helyzet, mint nálunk volt pár hete. Az első ismertté vált indiai mutáns után várhatóan még sok fog világhódító útra indulni Indiából, ahol több mint egymilliárd emberben tenyészhetnek az újabb és újabb variánsok.

Vannak országok, ahol a legelemibb józan ész diktálta járványügyi óvatosságot is alárendelik a sporteseményeknek, mert a döntési pozícióban lévő egy embernek ez így tetszik. És van egy olyan ország is, ahol az 1,37 milliárd lakos mindegyike megőrül egy sportágért, és a vezetőkben fel sem merülhet (forradalom kockáztatása nélkül), hogy elvegyék az emberektől azt a játékot, amit az őket kizsákmányoló gyarmatosítóktól kaptak.

A krikettről van szó, amiért olyan sokan rajonganak Indiában, hogy emiatt az egyetlen ország miatt a krikett a labdarúgás után a világ második legnépszerűbb sportja, ha a nézők számát vesszük alapul.

Erről is olvashat még a cikkben:
• A szövetségi kormány a kritikusok szerint látszatintézkedésekkel próbálja elfedni tehetetlenségét
• Az indiai kormány a Twittertől korábban azt követelte, távolítson el több kormánykritikus posztot, amelyek kétségbeesett, gyászoló emberektől származtak
• A liga vezetői természetesen a krikett fontosságát hangsúlyozzák

A teljes cikket a Magyar Hang május 7-én megjelent, 2021/19. számában olvashatja el. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!

Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!

Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!

Molnár Csaba  

A Magyar Hang tudományos újságírója. Biológusként doktorált, Marie Curie-ösztöndíjasként kutatott az Egyesült Királyságban, majd az újságírásra váltott. A tudományos újságírásban létező összes jelentős díjjal, közöttük az Akadémiai Újságírói Díjjal is kitüntették.

A szerző további cikkei
Ugrás az oldal tetejére