Indulhat-e Magyar Péter?

Ragályként terjed a világon a hatalom számára veszélyes politikai ellenfelek olyan módon való kiiktatása, hogy jogi eszközökkel akadályozzák meg a választásokon való indulásukat. Az egypártrendszerekben – amilyen Magyarország is volt 1949–1988 között – nem kell jogi trükkökkel pepecselni, mert nincsenek többpárti választások, a hatalmi párton kívül más pártok jelöltjei el sem indulhatnak a választásokon – ám az egypártrendszerű országok (például Kuba, Észak-Korea, Kína) száma ma már az egy tucatot sem éri el. Jellemzőbbek a többpártrendszerű autoriter (hibrid) politikai rendszerek, amelyekben tipikusan engedélyezett ellenzéki pártok indulása, de arra ügyelnek, hogy a valódi ellenzéki erők ne jussanak hatalomra. A tapasztalat az, hogy minél inkább veszélyben érzik magukat a hatalom birtokosai, annál keményebben lépnek fel az ellenzékkel szemben. Iránban az Őrök Tanácsa feladata kiszűrni a rendszerre veszélyes jelölteket, ha pedig a békés eszközök mégsem volnának elégségesek a lakossági elégedetlenség kordában tartására, és magasra csapnak a tüntetések hullámai, akkor a karhatalom akár gyilkolni is képes.

A putyini Oroszországban az ismertté és népszerűvé vált Alekszej Navalnijt nem engedték elindulni az elnökválasztáson, perekkel, majd betiltással lehetetlenítették el az általa vezetett szervezet tevékenységét, őt magát pedig bebörtönözték, és ott vélhetőleg megölték. Több engedetlen fontos ember pedig kirepült az ablakon, vagy pedig a gépe „balesetben” lezuhant. Friss példa Törökország, ahol már jó előre diszkvalifikálták Ekrem İmamoglut, Isztambul főpolgármesterét a következő elnökválasztáson való részvételtől, bevitték a börtönbe – az ottani hatalom pedig széttárta a kezét, hogy a „független” bíróságok döntöttek így. (Igaz, valahogy úgy alakult, hogy Recep Tayyip Erdogan elnök uralma alatt sok ezer ellenzéki aktivista, újságíró és politikus került börtönbe.)