Infláció az Országgyűlésben

Infláció az Országgyűlésben

Orbán Viktor miniszterelnök a frakcióvezetők felszólalásaira válaszol az Országgyûlés tavaszi ülésszakának nyitónapján, 2023. február 27-én (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Egy hatáskörében megtépázott törvényhozás ült össze hétfőn a tavaszi ülésszak kezdetén, méghozzá hosszú, majdnem három hónapos szünet után. December elején ment pihenőre a parlament, és csak február 20-án ülésezett újra, de mivel a kormánypártiak nem voltak hajlandók az ellenzék által kezdeményezett ülésnapon részt venni, és így a javasolt napirendet elfogadni nem sikerült, az érdemi munka csak egy hét múlva kezdődhetett el. A hosszú szünet idején a kormány – a parlament helyett! – a háborús veszélyhelyzeti felhatalmazásra hivatkozva maga módosította a 2023-as költségvetési törvényt, majd annak újabb módosítását már beterjesztette az Országgyűlésnek év elején, amely majd csak márciusban dönthet erről. Ám addig is a kormány által módosított költségvetés szerint szedik be a bevételeket és eszközlik a kiadásokat, vagyis csaknem egynegyed évig nem a parlament, hanem a kormány által elfogadott költségvetés van hatályban. A nép által megválasztott törvényhozás hatalma, tekintélye szenvedett ezáltal súlyos csorbát.

Sebaj, szóra sem érdemes – így a kormánypárti képviselők. Nem jó ez így, de a költségvetés kormány általi módosítása úgysem érdekli a választópolgárok tömegeit, gondolják az ellenzéki képviselők. Vajda Zoltán (MSZP), a költségvetési bizottság elnöke kifogásolta a népfelség elvével összeegyeztethetetlen eljárást, de a legtöbb ellenzéki képviselő csendben maradt. Nem magyarázták el a választópolgároknak, hogy az általuk befizetett adóforintok elköltéséről a kormány tavaly év végén nem nyilvános ülésen döntött. Az emberek érdeklődését sok téma iránt fel lehetne kelteni, az 1990-es években például még nem volt migránsellenesség Magyarországon, de a 2010-es évek közepe óta erősen jelen van, nem függetlenül a kormány hangos propagandakampányától.

• Miről kellene beszéljen az ellenzék?
• Milyen lehetőséget szalasztott el Gyurcsány Ferenc?

A teljes cikket a
Magyar Hang március 3-án megjelent, 2023/9. számában találja. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!