Hova tovább, ellenállás tengelye?

Óriási csapás érte Bassár al-Aszad bukásával az „ellenállás tengelyét”, vagyis az Irán által létrehozott politikai szövetséget. Szíria ugyanis nemcsak logisztikai összeköttetést biztosított Teherán számára, hogy Irakon keresztül segítse a Hezbollahot fegyverekkel, hanem maga is fontos szereplő volt a térségben zajló vetélkedésben. A damaszkuszi rezsim összeomlása így egészen új helyzetet teremtett a régióban, aminek még egyáltalán nem látszik, kik lesznek a győztesei.

Az „ellenállás tengelye” fogalom viszonylag hosszú múltra tekint vissza. Először az Al-Zahf Al-Akhdar nevű líbiai lap használta ezt a kifejezést annak kapcsán, hogy az idősebb George Bush Iránt, Irakot és Észak-Koreát a gonosz tengelyének nevezte. A 2002-es írás szerint a három ország közt a közös nevező, hogy szembeszegülnek az amerikai hegemóniával, ezért inkább az ellenállás tengelye elnevezés illene rájuk. A fogalmat később átvette az iráni vezetés, amely innentől a síita félholdra alkalmazta ezt a szóösszetételt.

Majd ahogy megszületett a fogalom, lassan ki is bontakozott az a különös szövetség, amelynek révén Teherán proxyháborúba bocsátkozott fő térségbeli riválisával, vagyis Izraellel. A tengely legerősebb szereplője természetesen végig Irán maradt, amely nem csak a Hezbollahnak és Szíriának nyújtott fegyveres segítséget, hanem az iraki milíciáknak, a jemeni húsziknak és különböző palesztin csoportoknak. Habár az ellenállás tengelye az elmúlt két évtizedben képtelen volt módosítani a térség erőviszonyait, a szövetség kulcsszerepet játszott az Iszlám Állam (IÁ) szétverésében. Míg Szíriában az Irán által támogatott kormányerők robbantották szét a terrorkalifátust (a feladat másik része a kurdokra hárult), addig Irakban a szintén iráni támogatású Hashd Al-Shaabi, vagyis a Népi Mozgalmi Egység (PMU) segítette az IÁ felszámolását.