A somogyi falu nem szegény, csak azok, akik lakják
Istvándi egykori parókiája (Fotó: Magyar Hang/Tompos Ádám)

Istvándi közepén nemcsak a járda, maga az úttest is csupa térkő. Az egyik oldalán ott tátong üresen a régi községháza, amely egy időben cukrászda volt, máskor meg könyvtár. Olvasnivalóval éppen most is szolgál: odabent idézhetetlenül trágár falfirkák futnak végig a falon, kívül pedig egy kivehetetlenné kopott emléktábla mohásodik. A minden értelemben kiüresedett ingatlan mégsem lakatlan, hátsó részében szükséglakást alakítottak ki. Az utca másik oldalán Istvándi valamikori parókiája található: pontosabban egy harangláb, egy feszület és a hosszan húzódó falak végén egy apró, tetővel is bíró lakrész. Emberek élnek ott is: az udvaron babakocsi és bicikli áll. A somogyi falu közepét jelentő Kálvin térre ezeken kívül jutott még néhány sudár fa, játszótér, templom, buszmegálló és egy nyitva tartó kisbolt. Társaságomat ugyanitt néhány egymást tépő kóbor kutya adja. Facsarja az orrot a tüzelőként használt nedves fa és az égetett műanyag mindent beterítő füstje, miközben szomorúan csilingel a mozgóbolt hangszórójából a Kincs ami nincs című vígjáték zenéje. A kisbusz épp Széchenyi utcából kanyarodik ki a főtérre. Ebben az utcában található az a ház, amit a tavalyi év során a legolcsóbban kínáltak a legnépszerűbb hazai ingatlaneladással foglalkozó oldalon: az 55 négyzetméteres házért most is alig 600 ezer forintot kér a hirdető. Kopottas téglafalait és foghíjas tetőcserepeit nem, nyílászáróit viszont kicserélték az üres otthonnak, amiről messziről lerí, hogy ebben az utcában ennek az épületnek a legunalmasabb a története – már ha van neki egyáltalán.

– Ott van az a sárga ház, az is üres. Oda már egyesek bementek, lopkodtak belőle – mutat Szilvia a távolba a Széchenyi utca közepén. A nő rózsaszín pulóverében sugárzó jelenség a szürke falak és a barna, kopasz bokrok között. Azt mondja, két dolog miatt szeret itt élni: egyrészt mert „Istvándiban nincsenek gyilkolások, mint máshol, amit mutat a tévé”. Másrészt alig látható mosollyal jegyzi meg: mégiscsak ez volna a szülőfaluja, ahol az anyukája is él. Pontosabban ő az, aki még mindig édesanyjánál kénytelen meghúzni magát. 

Erről is olvashat a cikkben: 
• Mi miatt olcsók Istvándiban az ingatlanok?

• Hogy kerülnek a szomszéd faluba is vendégmunkások? 
• Milyen a kisebbségi elnöknek ott dolgozni, ahol nőtt a cigányság aránya?

A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a Magyar Hang hetilap január 30-ig kapható 2025/4. számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!

Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!


Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!