„Itt állok identitás nélkül” – Interjú Kern Andrással

„Itt állok identitás nélkül” – Interjú Kern Andrással

Kern András (Fotó: Magyar Hang/Végh László)

– Mindegy, hogy valaki jobboldali világnézetű tehetség-e, vagy inkább baloldali. Egy tehetséges művésszel jó együttműködni, egy tehetségtelennel rossz, akármilyen politikai ideológiákban is hisz – így fogalmazott a Magyar Hangnak adott interjújában Kern András a szakma megosztottságáról. A január 28-án 73. születésnapját ünneplő művész nemrég kapta meg a Vígszínház társulatától a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt, de úgy érzi, a színészi pályán minden egyes előadással mindent újra kell kezdeni.

Kern András beszélt a színművészeti egyetemen zajló eseményekről is. Mint mondta, nem politikus alkat, de számára „azok a tanárok, akik a jövőben nem kívánnak ezen a fajta egyetemen tanítani, sokkal rokonszenvesebbek, mint azok, akikről lehet hallani, hogy jönnek”. – Az a gondolkodásmód, amit képviseltek, lehet, hogy baloldali, lehet, hogy liberális, de mindenképpen érdekesebb, mint ami most igyekszik átvenni az intézményt – fűzte hozzá.

(...)

  • Mi zajlott a színész tapasztalatai szerint egykoron és most a színművészeti egyetemen?
  • Jobb hely lett-e a Vígszínház, mióta Eszenyi Enikő helyét Rudolf Péter vette át?
  • Hogyan éli mindennapjait Kern András és mennyiben hatott rá a koronavírus?

A válaszokat és a teljes interjút a Magyar Hang január 15-én megjelent 2020/3. számában találja (tartalomjegyzék). Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületen (részletek itt) online!

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!