Itt van, (hol is?), a karácsony

„Hol vált nyilvánossá Isten igenje?
Egy gyermek sírásában csendült fel,
s egy elhagyott ember kiáltásában
teljesedett ki a kereszten.”
(Eberhard Jüngel)

Ha lehet, kerüljük a címadásnál a kérdést, de ha mindenképpen ragaszkodunk hozzá, adjunk gyorsan választ is rá. Hol van karácsony? Betlehemben. A napkeleti bölcsek is ezt a válasz kapták, amikor a nagy tudásúaktól, akik Heródes király, azaz a hatalom parancsára azonnal összesereglettek, tudakolták, hogy hol kell megszületnie a Krisztusnak. És a válasz azóta is újabb kérdéseket szül: miért ott, pontosabban, immár a teljes történetet ismerve: hogy hogy ott és hogyhogy úgy? Miféle születés ez, miféle isteni akció, miféle körülmények, miféle forma? Legfontosabb témáink ma is: a körülmények, a forma, a szent ünnep bensőségességéhez illő külsőség. Mintha már nem is az ünnepet öltöztetnénk szép ruhába, hanem maga az öltöztetés lenne az ünnep.

A XVII. században élt, nevezetes Pázmány Péternek szellemes magyarázata volt a betlehemi körülményekre. Azt írja: „ha Dávid, Ezechias, Josias és hasonló szent királyok idejében született volna, gondolhatta volna valaki, hogy ezeknek tökéletes jámborságok érdemére nézve jött Krisztus e világra”. Azaz szerinte olyan időben és helyen kellett Istennek a világba eljönnie, hogy még csak véletlenül se gondolhassa azt senki ideálisnak, illőnek, méltónak. Mindehhez még azt is hozzá teszi – a tőle, legalábbis igehirdetésben nem szokatlan kedvességgel –, hogy „hideg télben meleg ház-kívül született az Igazság Napja, hogy a hideg világot melegítené”. Nem az ember rendezi be tehát – és ez meglehetősen a javunkra van – a kegyelem megjelenését. Az úgy érkezik, ahogy egy mai költő, Szálinger Balázs írja a Kék, kék, kék című versében: „az áhítat még kintről jött, / Ahonnan kell, fentről jött, az Istentől, / A túloldalról jött vagy akárhonnan, / De nem bentről jött, nem szándékkal, / És a szívig ért, nem a fogyasztóig. / Nem volt alhangja, mellékhangja, nem volt / Zöreje, ára, nem volt visszahívás / Alapja, csak magától értetődött”. A bölcseket – Máté evangéliuma szerint – ez a magától értetődő áhítat vitte egészen Betlehemig egy csillag vezetésével, ami addig ment, „míg odaérve meg nem állt a hely fölött, ahol a gyermek volt. Amikor ezt látták, igen nagy volt az örömük. Bementek a házba, meglátták a gyermeket anyjával, Máriával, és leborulva imádták őt. Kinyitották kincsesládáikat, és ajándékokat adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát.” Annak örültek, hogy megtalálták, akit kerestek. A hellyel kapcsolatban egy dolog volt fontos nekik, hogy ott van, akit kerestek. És ajándékoztak, imádkoztak: ünnepeltek. Szintúgy a pásztorok, a másik, Lukács szerinti karácsonyi történetben. ơk az angyali szóra mentek sietve és szintén dicsőítve, ünnepelve tértek meg.