A kaotikus afganisztáni kivonulás tanulságait levonva az Európai Uniónak saját, közös, a NATO-tól független, önálló és beavatkozni képes haderőt kell felállítania, és törekednie kell katonai képességeinek megerősítésére. A cél, hogy az egység szembe tudjon nézni az uniót érő biztonsági fenyegetésekkel, valamint a globális válságokkal. A tagállamoknak még jobban meg kell osztaniuk egymással hírszerzési információikat, és a harcászati kiberügyeket is közös uniós vezetőnek kell összefognia – erről beszélt legutóbbi, az EU helyzetéről szóló évértékelőjében Ursula von der Leyen.
Az Európai Bizottság elnöke egy évtizedek óta az európai közbeszédben keringő, hol erőre kapó, hol elhalkuló kérdést melegített fel. Mi kell egy önálló uniós haderőhöz? Egyáltalán milyen esélyei vannak egy ilyen kezdeményezésnek a NATO árnyékában? Sokan egy karlegyintéssel elintézik az ügyet, mondván, minek különcködni, ha van egy olyan erős stratégiai partner, mint az Egyesült Államok és az általa dominált katonai szövetség, amelynek majd minden uniós tagállam a tagja.
A közös uniós haderő ötlete már az 1990-es években is terítéken volt, és végül 2007-ben a tagállamok egy – váltásonként – 1500 fős közös harccsoportot létesítettek erre a célra, ám a finanszírozási viták miatt még soha nem használták e haderőt. És ugyan sok szó nem esik róla, de az EU Harccsoport (EU Battlegroup) néven ismert közös egység a mai napig létezik. Egy, a nemzetközi és hazai hadügyre, valamint a magyar honvédségi beszerzésekre rálátó forrást kérdeztünk arról, milyen realitásai lehetnek egy közös uniós haderőnek.
A teljes cikket a Magyar Hang szeptember 24-én megjelent, 2021/39. számában olvashatja el (tartalomjegyzék itt). Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!
Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!
ElőfizetekMár előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!
