Annyifelé figyelek mostanában, vagyis annyifelé kell, kellene figyelnem, hogy őrület. Ezt persze most kellő öniróniával írom, mert ha kikérem magamnak a „mai rohanó világunk”-at meg hogy identitást csinálnak egyesek a „mindig sietek valahová”-ból, akkor én se sajnáltassam magam. De tényleg az van attól még, hogy „jaj, istenem, semmire sincs időm”. Aztán egyszer azt mondtam magamnak, este volt: jó, lássuk, őszintén és kifogások nélkül, mi hasznosat is csináltam, mi volt ócska menekülés meg „ebbe már bele sem kezdek inkább” aznap. És hasznos dolog alatt nem a pénzcsinálást, a karakterszámot, a megtett lépéseket vagy a kipipált bevásárlólistát értem. Hanem Grieg-szonátát, elolvasott és megírt verseket, beszélgetést bor mellett. Elkeserítő volt az arány.
Észrevettem, a szőlő meg a bor mindig kiköveteli magának a figyelmet. Az időt. Egy kamaszkori „ki, ha nem én” estét leszámítva sosem ittam gyorsan a bort. Szóval csak úgy leülni, és meginni meg firkálni róla, mintha jegyzetet írnék a másnapi teendőkről, nem tudok. Van egy borász Szekszárdon, nem mondom meg a nevét, mert vannak tisztelői meg kárörvendői is szép számmal. Egy időben szokása volt, ha bekopogott hozzá egy csapat „itt is jártunk borivó”, megkérdezte őket, kóstoltak-e már aznap másnál. Azok rendre hencegtek, hogy igen, most jövünk a Bodritól, előtte voltunk Dúzsiéknál, hebleble, hablabla. És akkor erre ő fegyelmezett indulattal rájuk vágta az ajtót, és már csak a kukucskálón át morogta, hogy menjenek szépen haza, ő sem jár egyik nő ágyából a másikba. Ha komolyan gondolják a bort, jöjjenek vissza holnap, és akkor csak az ő borát igyák.
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!
