
Farkas Róbert szerint a gyöngyösi Durándán körülbelül abban az évben jelenhettek meg a drogok, amikor Orbán Viktor arról beszélt miniszterelnöki évértékelőjében, hogy „az aggasztó méreteket öltött, új típusú kábítószerek csempészete ellen kell újabb és újabb erőket mozgósítanunk”. Ekkor, 2013-ban történt az is, amikor a kabinet meghirdette a nemzeti drogstratégiát, amelynek távlati célja az volt, hogy Magyarország 2020-ra kábítószermentes országgá váljon. Azóta nem sikerült újabb, érvényes drogstratégiát elfogadtatnia a kormánynak, és a meghirdetett állapotot sem sikerült elérni. Olyannyira nem, hogy Orbán Viktor 2025-ben az évértékelőjében ismét „aggasztó adatokról” beszélt, a kábítószer-kereskedelem és -fogyasztás növekedéséről.
– Itt baj van – mondta a miniszterelnök, 2025-ös diagnózisa szerint ugyanis „az olcsó, mérgező kotyvalékok, szintetikus szerek elárasztották az országot”. Ezért arra tett ígéretet, hogy kormánybiztost is kinevez, Pintér Sándor belügyminisztert pedig arra szólította fel, rendeljen el „hajtóvadászatot” a kábítószer-kereskedőkkel szemben, hiszen ők „ronccsá teszik és megölik a másik ember gyerekét, ezért nem érdemelnek sem kíméletet, sem kegyelmet”. Amikor mindezt röviden összefoglalom Farkas Róbertnek, a Duránda városrész közepén egy defektes lovas kocsi és egy szemétdomb között ácsorogva, akkor visszakérdez, hogy mindez mégis mivel járna…
– Razzia? Annak nagyon örülnek, mert amióta ez a rohadt, szemétláda drog megjelent, más lett itt a légkör. Nem önmaguk az emberek, tudja – mondja, majd egész közel jön, és mesélni kezd. Mintha csak róla beszélt volna az évértékelőn a miniszterelnök: elmondása szerint a fia, aki azelőtt „egy sört nem ivott”, belekeveredett a drogba. De úgy, hogy egyszer rosszul lett, a szíve is megállt. – Még él – mondja halkan Farkas Róbert, aztán a körülöttünk gyülekező kapucnisokra pillant, és még halkabbra, de dühösen sistergősre, sziszegősre vált: „Szívesen segítenék megmondani, hogy ki árul, felvállalom én, nem érdekel semmi, érti?”
• Magyarországnak, vagy Gyöngyös városának van frissebb drogstratégiája?
• Mit szólna hozzá a roma kisebbség elnöke, ha felvonulna a probléma kapcsán a szélsőjobb?
• Hogyan jönnek képbe az ukránok?
A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a Magyar Hang hetilap március 7-ig kapható 2025/9. számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!