Karácsony Gergely: Egyesíteni fogom az országot

Karácsony Gergely: Egyesíteni fogom az országot

Karácsony Gergely (Fotó: Magyar Hang/Végh László)

Minden jel arra utal, hogy nekem van a legtöbb esélyem az ellenzéki pártokhoz nem tartozó választók megszólítására is, ez pedig kulcskérdés Orbán Viktor legyőzéséhez – erről beszélt a miniszterelnök-jelölti bejelentkezése után lapunknak adott interjújában Karácsony Gergely.

A főpolgármester kitért arra is, hogy óva intené az ellenzéki közvéleményt attól, hogy a saját kardjukba dőljenek és azt mondják, kétharmad nélkül nem lehet kormányozni. Szerinte ez messze nincs így. – Nem látok olyan fideszes, kétharmadba öntött jogszabályt, amelyet ne lehetne a következő kormánynak visszacsinálni – mondta.

Karácsony Gergely az életre hívott 99 Mozgalom kapcsán azt mondta, tudja, hogy nem csak az értelmiségnek kell politizálni, de megfelelő erkölcsi és intellektuális tőke nélkül nem lehet választást nyerni. – Tudom, hogy a választási győzelem szempontjából az lesz a lényeg, hogy hányan mennek el kopogtatni a kis falvakban, de akik kopogtatni fognak, azok közül nagyon sokaknak nagyon fontos, hogy Ángyán József e mellé az ügy mellé állt, ahogy mások is, akikre felnéznek – érvelt.

• Kit tart az előválasztáson legfőbb riválisának?
• Azokon a kistelepüléseken, ahol toronymagasan vezet a Fidesz, vajon tudnak róla többet annál, mint – a Fidesz és Orbán Viktor szavaival élve – hogy alkalmatlan, és kár meghívni egy disznóvágásra?
• Mit lehet kezdeni azzal, hogy a Fidesz gyakorlatilag elkezdett egy „mélyállamot” építeni?
• Azt tudjuk, hogy magasabb és vékonyabb Orbán Viktornál, de mitől alkalmasabb miniszterelnöknek?

A teljes, terjedelmes interjút a Magyar Hang május 21-én megjelent 2021/21. számában találja. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!