Karma

Elképzelhető, hogy egyes emberek életének bizonyos szegmensein valójában átok ül. Általánosságban nem volna indokolt, sőt időnként kifejezetten visszatetsző lenne lúzernek vagy szerencsétlennek nevezni és lesajnálni őket, hiszen más területeken – divatos kifejezéssel élve – többnyire jól teljesítenek. Ám időről időre elérkezik az a pillanat, amikor nem kerülhetik ki karmájuk megnyilvánulásait, amelyekkel se szakítani, se más módon megszabadulni tőlük nem lehet.

Ismertem egy költőt, aki már nem is számolta, hányszor nősült és vált el. Amikor összebarátkoztam vele, immáron huzamosabb ideje a macskájával élt, amely rendszerint az íróasztalán feküdt összegömbölyödve, miközben a költő régimódi eleganciával kattogtatta írógépe billentyűzetét. (Odahaza egyébként szinte mindig fedetlen felsőtesttel tartózkodott, ám így sem feledkezett meg arról, hogy hosszú, bokáját verdeső sálat tekerjen a nyaka köré, amelynek krémszíne tökéletesen passzolt a vászonnadrágjáéhoz.) A költőnek sosem volt szerencséje a házassággal, bár úgy vettem észre, ez nem bántotta különösebben. Leginkább azt sajnálta, hogy minden egyes válása nyomán kevesebb könyve maradt. A távozó feleségek különféle ürügyekkel, avagy egyszerűen indoklás nélkül magukkal vitték a kötetek egy részét. Mondjuk, a poétát emiatt sem kellett félteni, a lakása így is olyan volt, akár egy könyvtár.