A tallér és a máriás helyett esett a választás Károly Róbert értékálló aranypénzére

Hetvenöt éve, 1946. augusztus elsején vezették be a forintot. Hogyan lépett a pengő helyére, miért vesztett 2016-ig átlagban 7 százalékot az értékéből, mikor vált végre-valahára konvertibilissé? Kis pénz- és inflációtörténet címszavakban.

Hiperinflációs pengő

A pengő életének utolsó hónapjaiban a brutális pénzromlás, a hiperinfláció valósággal végigsepert az országon. A pénz vásárlóereje szinte óránként csökkent: egy kora reggel zsebre tett százezer pengős estére már csupán a felét, 50 ezret érte, azaz összesen 15 órára volt szüksége az inflációnak, hogy az árakat megduplázza. A pengő önmagát felszámoló elértéktelenedését a 22 milliárdos háborús gazdasági kár, az ipari termelés hatalmas zuhanása, a mezőgazdasági termelés egyharmadára való zuhanása, a Szovjetuniónak, Csehszlovákiának és Jugoszláviának fizetendő jóvátétel terhe mellett az okozta, hogy a kormányzat a hatalmasra növelt pénzkibocsátással, azaz a bankópréssel kívánta az államháztartás költségeit fedezni. 1946-ban az 1938-as pénzmennyiség 150 milliószorosa volt forgalomban.

Értékálló forint?

A pénzpiacot szétziláló állapotot tartósan nem lehetett fenntartani. A pengő helyetti új pénz terve 1946 tavaszán született meg, a különböző nevek harcában a tallért és a máriást végül legyőzte a Károly Róbert értékálló aranypénzére utaló forint. Az 1946. augusztus 1-jén forgalomba került új fizetőeszköz értékállóságáért az akkori koalíciós kormányzat igyekezett mindent megtenni. (Egy forint egyébként 200 millió adópengőt, azaz 400 ezertrillió millpengőt vagy 400 ezer quatrillió pengőt ért.)

Erről is olvashat a cikkben:
• 1946 és 2016 között az árszint 131-szeresére emelkedett
• Két nagy drágulás is volt Rákosi idején

A teljes cikket a Magyar Hang augusztus 6-án megjelent 2021/32. számában, az Időgép történelmi mellékletben találja (tartalomjegyzék itt). Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!