Alig vagyunk. Nem baj ez, sőt! Kedvünkre jöhetünk-mehetünk, megállhatunk, félrehúzódhatunk hosszú percekre, ha megtetszik valami. Ami igencsak gyakori, mert az Őrség telis-tele szépséggel, értékkel. Pont ezért csodálkozunk rá a – mondjuk úgy – kihaltságra, noha szezonközepét írunk, és a szikkasztó hőség elvonultával ideális kirándulóidőben peregnek a napok. Talán, mert kedd van, indokoljuk magunknak, de jöttünkben-mentünkben másnap, csütörtökön és pénteken is hasonló a tapasztalás.
Csönd van, az a sűrű, vaskos. Amikor a tücskök is némán gubbasztanak készülvén az Alpokból Szalafő felé araszoló viharra. Nagy hallgatásokkal beszélgetünk hát mi is, nem azért, mert ne lenne mondanivalónk. Lassacskán azért kiderül, hogy házigazdáink a 2000-es évek elején érkeztek a nyugati határszélre – először csak havonta megpihenni, majd megvették a faluvégi házikót, és egyre több időt töltöttek Budapesttől távol, hogy végül belátták, itt kell élniük. Építgették, szépítgették a portát, kibővítették, azóta vendégeket is fogadnak, van hát mindenféle tapasztalatuk az őrségi létről. És magyarázatuk is, amikor utolsó este megosztom velük a megéléseinket.
– Húsvét környékén indul az élet, aztán iskolakezdésre alábbhagy a mozgolódás, szeptembertől a családok már ritkásan jönnek, inkább túrázók, biciklizők és párok hétvégére egy kis nyugalomért. Bár mostanára a bringások is megritkultak, bizonyára nem kell magyaráznom, miért.
• Milyen csalódás ér, amikor átlépjük a határt Szlovénia felé?
• Mi változott az Őrségben az elmúlt években?
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!
