Mi vezetett a „keretlegények” kegyetlenkedéseihez?
Magyar munkaszolgálatos 1941-ben (Fotó: Fortepan/Jakucs János/Czeisler család)

Magyarország második világháborús szereplése tele van drámákkal és ellentmondásos jelenségekkel. Amikor a náci Németország megtámadta Lengyelországot, Magyarország segítette a lengyelek hősies és hatékony ellenállását. Hazánk előbb németellenes élű barátsági szerződést kötött Jugoszláviával, majd csatlakozott az agresszióhoz. Teleki, Bethlen, sőt Horthy és persze a magyar nagytőke szimpatizált Hitler ellenségeivel – ugyanakkor a politikai elit, a tisztikar, a lakosság jelentős része németbarát volt. Elhamarkodottan csatlakoztunk a Szovjetunió elleni háborúhoz, hadiállapotba léptünk Nagy-Britanniával és az Egyesült Államokkal, ezt követően viszont a kormányfő és a Külügyminisztérium erőfeszítéseket tett a háborúból kiválásra.

Külpolitikai téren tehát a „vonakodó csatlós” és „az utolsó csatlós” dichotómiája jellemezte Magyarországot. Sajnos azonban a belpolitikában az embertelen törvények és intézkedések domináltak – nem csak a német megszállás után.

A zsidók útja a biztos halálba

A számbelileg csekély kommunista elleni kemény föllépésre, kivégzésekre ha nem is mentségül, de magyarázatul szolgál az 1919-es kommün emléke és a magát ellenforradalminak nevező rendszer. De arra nincs semmiféle racionális magyarázat, hogy a törvényhozás, a kormányok és ismét a lakosság jelentős része mind inkább kirekesztette a nemzetből annak egy tizedét, a magyar tudatú, zömmel hazafias érzésű, és a gazdasági életben rendkívül hasznos szerepet betöltő zsidóságot. Az sem igazán enyhítő körülmény, hogy a német megszállásig a zsidók élete nem volt közvetlen veszélyben, ellentétben Németországgal és annak több csatlósával. A jogegyenlőség és a vallási türelem erős magyar hagyományának megsértésével az antiszemita hangulatkeltés megfertőzte a magyar társadalmat, és végső soron ez tette lehetővé, hogy 1944 tavaszától a közigazgatás német kollaborálást vállaló nagyobb része félmillió magyar zsidót embertelen eszközökkel marhavagonokba zárva útnak indította a halálba. Az októberi sikertelen fegyverszünet után a nyilas kormány és annak hívei az embertelenség addig elképzelhetetlen cselekedeteire vetemedtek zsidó honfitársaikkal szemben. Mindez egyre jobban feledésbe merül. Márpedig történelmünk hiteles ismerete a kulcsa, hogy jobb emberek és jobb magyarok legyünk.

A magyar történetírás java az 1970-es évektől a megtisztulás útjára lépett, a rendszerváltozás pedig végképp ledöntötte a maradék tilalomfákat. A legnehezebb időszakról, a második világháború hazai eseményeiről, kiemelten a zsidók üldözéséről és tragikus sorsáról a harmincas éveinek közepén járó, tehát fiatalnak mondható történész, Veszprémy László Bernát pár éven belül már a harmadik könyvet publikálta. A Gyilkos irodák az 1944. március 19-ei német megszállást követően a magyar közigazgatás szerepét tárta föl félmillió honfitársunk deportálásában, a németeknek történő kiszolgáltatásában. A Tanácstalanság e szörnyű megpróbáltatások idején működő zsidó tanácsok méltatlanul elfeledett és eltorzított, pedig elismerést érdemlő működését mutatta be. A szerző legújabb könyve, a Piszkos munka – A munkaszolgálat és a keretlegények történetei a népbíróságon nem ennek a szégyenletes módon létrehozott, diszkriminatív katonai szolgálatnak az összefoglaló története, hanem a front elvonulását követően létrehozott népbíróságok által a kegyetlenkedésekért és gyilkosságokért felelősségre vont legénységi és tiszti állományúak periratai alapján idézi föl az 1942 és 1945 között történteket. Egyben a népbíróságok működéséről is árnyalt képet nyújt.

Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!


Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!