„Ezen nincs rajta a Fidesz” – Szavazóköri beszámoló a keleti határról

Mire szavaz, aki azt sem tudja, hogy mire szavaz? És mit ér a voks, ha a tollat fogó kezet valaki más fogja? Választási jelentés a 2800 lakosú Porcsalmáról.

Jócskán késve, ippeg hat előtt beesve érkezem. Hivatalosan negyedre kellett volna, ami Budapestről kalkulálva alapvetően is képtelenségnek tűnt, így meg, hogy az M3-as bagi leágazásától végig őrült tavaszi hófúvásba satírozódott Heves meg a teljes Tiszántúl, utólag lehetetlennek is. Lendületesen nyitom a szavazóhelyiség főbejáratát, hogy azért mégiscsak az elszánt törekvésem tűnjék elő; szolid homályba suttyanok, ahogy a helyiek félig legálisan szívják a választási napindító előtti utolsó, nagyobbrészt hagyományos, és egy-két elektromos cigarettát a kultúrházszerűség nyitott ablakánál bentről kifelé.

Kezeket rázok, jó napot kívánok, kezitcsókolom, bemutatkozok, aha, a hármasba, egyikük, miközben mutatja az ajtót, megveregeti a vállamat, „fiatalember, csuda dolgokat fog ma látni”.

Magyar Hang Plusz

Szavazatszámláló voltam

„Micsoda ember az, aki ilyen ocsmányságokat rajzol a szavazólapra? Hát nem tudja, hogy ez komoly dolog?”

Be- és körülnézek, kisiskolai tanteremnél némiképp apróbb szoba, a szavazóasztalsor L alakba állítva, hátul a kétszemélyes fülke, oldalában harmadik lehetőség dobozokból kialakítva. Ez tehát az én köröm itt, Szatmárban, ide delegált a 20K22 mozgalom, mivel a korlátlan távolságot kattintottam a regisztrációnál. A kinti hőmérséklethez méltatlanul vékonka bőrdzsekimet a székre kanyarítom. Hát, itt vagyok. Ám bizottságilag máris partiban vagyunk, megérkezett az első szavazó: ellenőriz, megvizsgál, aláír – kérem, vigyázzanak, az urnák záródnak. Majd csönd, korai nekibuzdulásnak nyoma sincs, a kakaskukorékolta szorgos falusi vasárnap reggel kamu, amit mindannyian tudtunk, csak a többiek nem tudják, hogy tapasztalatból én is. Én, a pesti. Az őket ellenőr. Beszélgetünk, fecserészünk, hangolódunk. Bő fél óra, mire érkezik a második honpolgár, addigra pár sikamlósabb néptáncos történetnek hála, ha nem is „teljes jogú”, de befogadott tagja vagyok a közösségnek.

Úgy nyolc óra körül betoppan a valóság is. Népes család, ahogy az alaptörvényben írva vagyon: anya, apa, aztán három fiú meg egy lány.

A teljes cikket a Magyar Hang április 8-án megjelent, 2022/15. számában olvashatja el. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!