Keresztény? Demokrata?

Keresztény? Demokrata?

Németh Zsolt, Orbán Viktor és TŌkés László 2014-ben Tusványoson (Forrás: Orbán Viktor/Facebook)

A legutóbbi idők kormányzati propagandája felpörgette a személyi gyalázkodás egyébként sem lassú tempóját. Muszáj tehát személyi kérdésekről is szólnunk.

„A kereszténydemokratáknak jelenleg nincs megfelelő képviseletük Európában, azért dolgozunk, hogy legyen hangjuk, képviseletük és súlyuk az európai politikában” – mondta Orbán Viktor négy hónappal ezelőtt. Egy hónapja össze is kalapált tíz párt egy nyilatkozatot – de nem Orbán, hanem Jaroslaw Kaczynski vezetésével. Pedig a kormányzat már májusban megkezdte egy úgynevezett Kereszténydemokrata Intézet megalapítását.

A nagy alapítási láz azonban lehűlt, vélhetőleg két okból. Egyrészt mert július elején lemondott Donald Tusk az Európai Néppárt elnökségéről, másrészt – és vélhetően ez a nyomósabb ok – nemsokára jön a pápa. Most muszáj úgy tenni, mintha pártunk és kormányunk igazi keresztény meg igazi demokrata volna, szóval most kuss.

A teljes cikket a Magyar Hang augusztus 6-án megjelent 2021/32. számában találja (tartalomjegyzék itt). Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1490 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!