Kés és gyertya
Chagall: Ábrahám és Izsák az áldozat helyéhez vezető úton

Volt benne valami nagyasszonyos, méltóságteljes, társasága ugyanakkor szórakoztató volt. Főzésről, receptekről, betegségekről, rokonokról ritkán váltottunk szót, emlékeinkről, irodalomról, művészetről, emberi kapcsolatokról annál többet, de csak általánosságban, mintha nem az életünk szereplőiről, hanem egy régi film furcsa figuráiról beszélgetnénk. Külföldre viszonylag ritkán mentünk, és csak a közeli országokba, az ő kocsijával. Bár a jeleit éreztük, öregedésről, életkorról sem beszéltünk, de azt tudtam róla, hogy autóval már nemigen vállalkozna hosszabb útra.

Mind a ketten többször jártunk Bécsben, hétvégeken, párnapos utakon. Chagall-kiállítás nyílt az Albertinában, menjünk el, indítványozta, reggel indulunk, este jövünk. Örömmel fogadtam az ötletét, mert bármennyire is a kultúrában, az irodalomban éltem, az életem mégis folyamatosan valami egészen másról szólt, gyors, kultúraidegen változásokról, bornírt helyzetekről, kimerítő, irracionális küzdelmekről levegővételért. Soká tart, míg megértjük, hogy elejétől végéig két író kezében vagyunk, egy dilettánséban, aki az életünket, és egy zseniében, aki az álmainkat írja.

Mindenesetre tetszett, mert nem nagyon illett korábbi életembe, hogy fogom magam, és csak úgy elmegyek Bécsbe egy kiállítás kedvéért, s még akad is hozzá szellemi partnerem. Persze ő találta ki a napirendet, és én készséggel ráhagyatkoztam. Túl sűrűn kínált meg az életem aktív részvétellel és döntési helyzetekkel, sokkal többször kellett kézben tartanom dolgokat, vállalnom felelősségeket, mint ahányszor ahhoz kedvem lett volna, és most itt volt mellettem egy női barát, aki mellett végre hátradőlhettem. Határozottsága sajátos kényelmet jelentett, és megvallom, ámulattal töltött el, hogy van nő a szuperintellektusok közt is, aki soha semmiben nem bizonytalanodik el. Kérdéseit látszólag hozzám, valójában mindet önmagához intézte, de erre csak akkor jöttem rá, amikor – bármilyen témában – minden érvemet pillanatok alatt leseperte, a szellemi kiválóságok ama klikkjéhez tartozván, akik csak önmaguktól fogadnak el ellenvéleményt.

Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!


Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!