Készül az ellenzéki összefogás programja

Készül az ellenzéki összefogás programja

Mellár Tamás, a Párbeszéd képviselője napirend előtt szólal fel az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. október 6-án (Fotó: MTI/Illyés Tibor)

Néhány nappal karácsony előtt jelentették be, hogy a Jobbik hivatalosan is csatlakozott az ellenzéki összefogáshoz, ezzel világossá vált, hogy az ellenzéki pártok – néhány kisebb pártot leszámítva – egységesen lépnek fel a jelenlegi kormánypártok ellen a 2022-es választáson. 

– A sikerhez azonban egységes programra is szükség van, hogy ne az esetleges győzelmet követően kezdjenek kapkodni a győztesek, hogyan is akarnak kormányozni. Akkor vetődött fel bennem először ennek szükségessége, amikor tavasszal megjelent a kormány gazdasági mentőcsomagja, és a legkülönbözőbb platformokról induló közgazdászok ugyanazokat a hibákat fedezték fel az elképzelésben. Akkor 15 közgazdász nyílt levélben fogalmazta meg kétségeit, és javaslatait. Utóbb kiderült, hogy igazunk volt – nyilatkozta a Magyar Hangnak Mellár Tamás közgazdász, a Párbeszéd országgyűlési képviselője. – Miután világos volt, hogy nem csupán a gazdaság területén vannak komoly gondok, arra jutottam, hogy a társadalmi élet legfontosabb területeit ismerő szakembereket kellene felkérni, hogy vegyenek részt egy program kialakításában, amelynek célja a jelenlegi hibás irányvonal korrigálása – mondta.

Mellár Tamás arról is beszélt, hogy megbeszéléseket kezdeményezett a különböző szakterületeken dolgozó szakemberekkel, és megkezdték a munkát. Először tudatosan pártok nélkül, kizárólag szakmai szempontok alapján kérte fel a szakbizottságok vezetőit, akik aztán a saját területük szakértői gárdáját összeverbuválták. 

Hivatalosan először idén augusztusban adtak hírt magukról, amikor a Magyar György ügyvéd által összefogott Ellenzéki Együttműködés (Elegy) összejövetelen bemutatkozott az egészségügyi szakbizottság, Falus Ferenc korábbi országos tiszti főorvos és Pusztai Erzsébet, az első Orbán-kormány államtitkárának vezetésével. 

Azóta megalakult a közjogi szakbizottság Majtényi László, korábbi adatvédelmi biztos, a nyugdíj szakbizottság Karácsony Mihály, az Országos Nyugdíjas Parlament Egyesület elnöke, az oktatási szakbizottság Nahalka István és Radó Péter oktatáskutatók, a gazdasági Vértes András, a GKI elnöke vezetésével. A nyugdíj szakbizottságból levált a szociális szakbizottság, amelynek egyelőre még nincs vezetője, külügyi szakbizottság pedig éppen mostanában alakul meg.

– A bizottságok önállóan dolgoznak, nyáron, illetve ősszel összeállították a munkametódust, az általános alapelveket, amely alapján megkezdték működésüket, majd nekiláttak azon tervek kidolgozásának, amelyek a majdani ellenzéki választási programnak, illetve a későbbi kormányprogramnak a keretét, irányvonalát adják majd. Ebben a szakaszban kizárólag a szakértők, illetve a civilek vesznek részt, és amikor – reményeim szerint már a jövő év első hónapjaiban – elkészültek a tervek, akkor vonják be a pártok szakértőit, akiknek munkáját az ellenzéki pártok programjait összefésülő programbizottság elnöke fogja össze – magyarázta a munkamódszert Mellár Tamás. – Az elképzelések szerint tavasszal, immár a pártok képviselői által is megismert és támogatott programot társadalmi vitára szeretnénk bocsátani, hogy jövő őszre, amikor sor kerülhet az ellenzéki előválasztásra, már letisztult program alapján dönthessenek a választók arról, hogy a programot elfogadó – és megválasztása esetén azt az országgyűlésben is képviselő – jelöltet támogatni tudják-e. 

Mellár Tamás arról is beszélt, hogy azért tartják ezt nagyon fontosnak, mert a választó ekkor már látja, milyen programra adja voksát. Ez alapján a hosszú távú elképzeléseket rögzítő program ismeretében készülhet el 2022 elejére a végleges választási program, majd – győzelem esetén – a kormányprogram. Hangsúlyozta, annyira változékony a gazdasági és társadalmi környezet, hogy a program végleges formáját a lehető legkésőbb kell elkészíteni, hogy az észlelt problémák legszélesebb körére tudjon megoldást adni.