Kétes kalendárium – A 2025-ik esztendőre
Trump-zászló lobog a kaliforniai tűzvész után, 2021. szeptember 24-én Greenville-ben (Fotó: AFP via Europress/Josh Edelson)

A szomszédunkban 2025-ben elhallgatnak a fegyverek. Vagy nem hallgatnak el, és felgyújtják az egész világot, amely már most is harcban áll. Lassan kirajzolódnak a harmadik világháború frontvonalai – a Közel-Keleten, Tajvan körül, Afrikának a Ráktérítő alatti részén, Oroszország nyugati határain a Balti-tengertől a Fekete-tengerig. Hogy új hidegháború áll előttünk, vagy pedig meleg, s hogy évtizedekig eltart vagy lezajlik néhány óra alatt, azt ma még senki sem tudja, azok sem, akik a ravaszon tartják az ujjukat. Ukrajnában harmadik éve tart már a háború.

Itt, az ablakunk alatt béke van. Nehéz karácsonyi étkektől elcsigázott családok szellőzködnek a parkban, odébb kutyát futtatnak. Pániknak semmi jele. Ilyen békés, valamivel kevésbé jóllakott emberek sétálgattak ugyanitt 1944 decemberében is, amikor Budapest körül az ostromgyűrű bezárult. A város szívében akkor még nem történt semmi különös, ami megzavarhatta volna a karácsonyi hangulatot. A Szent István park végében nyilas pártszolgálatosok zsidókat sorakoztattak, akiket nemsokára a Dunába lőnek. Ezt onnan tudom, hogy az édesanyám is köztük van. Egy játékos kedvű kutyának köszönheti az életét – és én az enyémet. Az ebeket akkor még beengedték a parkba. Az ismeretlen kutyus odaszaladt hozzá és barátkozni kezdett vele. Egymást csalogatva jutottak el a géppisztolyos őrök orra előtt a sarokig. Anyám csak ott kezdett el rohanni, hazáig meg sem állt.

Minden a véletlenen múlik. Lehet, hogy ezért vagyok szkeptikus a végítélet harsonáit teli tüdővel fújó posztapokaliptikus prófétákkal. Az egyes ember számára a jövő nem lehet kockázatosabb, mint volt a múlt. Ezentúl is csak egyszer fog mindenki meghalni életében.

Persze nem mindegy, hogy miben. A lehetőségek bősége zavarba ejt. Ebola, zika, dengue, majomhimlő vagy valami más olyan betegség, melynek kórokozóját még nem ismerhetjük, neve sincs. Mivel a melegvérű állatok többsége már eltűnt a Föld felszínéről, a vírusok ráfanyalodnak az emberre, abból ugyanis van untig elég. Hála az értelmetlen globális jövés-menésnek, a vendégmunkások, turisták, menekültek áradatának hátán könnyen eljutnak bárhonnan bárhová, ahol a helyiek immunrendszere védtelen a jövevény kórokozókkal szemben.

A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a Magyar Hang hetilap január 16-ig kapható 2025/2. számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!

Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!


Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!