Ki kit akar kitakarni?

Ki kit akar kitakarni?

Lenin beszél Péterváron 1920-ban (Fotó: Wikipédia)

Az 1950-es évek elejéig kérni sem kellett, anélkül is eltűnt egy-két alak vagy arc Sztálin mellől, ezekről az én korosztályom még tud, az ifjak vagy semmit, vagy csak keveset, számukra a retusálás már történelem, ők a Photoshopon szocializálódtak. Annak idején nem az időskort megért celebek, sztárok arcán dolgoztak a retusőrök, hanem a diktátorokén, esetünkben Sztálinén. Így eshetett meg, hogy a rossz fényviszonyok ellenére is lőn világosság a diktátor arcán, fodrász munkálkodása nélkül is kisimult a bajsza, így válhatott megistenültté, ha nem is földöntúlivá, de földtől elemelkedetté, épp csak úgy kellett fotózni, hogy magasabbá, majdnem hogy magasságossá váljon.

Elég volt egy sikertelen merénylet Lenin ellen, és a régebben készült fényképekről hamar eltűntek a párt és a pártvezetők ellenfelei és ellenségei. Például arról a fotóról, amely a Nagy Színház előtt beszédet mondó Leninről készült, Kamenyevet és Trockijt simán kiretusálták. Ugyanez a sors várt a Vörös téri ünnepségen készült, 1917-es keltezésű fotóra, pontosabban Trockijra és Kamenyevre. Eredetileg Lenin mellett álltak, nem csak a fotón, később Lenin magára maradt, olyannyira, hogy harmadikként Artyom Halatov, az örmény származású bolsevik is a retusőrök (illetve Leninék) áldozata lett az 1937-es, élők ellen indított, „retusálás” idején. Sztálin mellől, az egyik 1926-os képről három embert töröltek ki, Nyikolaj Antyipovot, Szergej Kirovot és Nyikolaj Svernyiket.

A teljes cikket a Magyar Hang július 1-jén megjelent, 2022/27. számában olvashatja el. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!