Kifutó modell

A gazdaság, te ostoba – szólt a legendássá vált kampányalapvetés az 1992-es amerikai választási küzdelem idején. Bill Clintonnak a hidegháborút és az öbölháborút győztesen lezáró idősebb Bush elnök sebezhető pontját kellett megtalálnia, és sikeresen is fordította vissza a közfigyelmet Amerika belső problémáira, a hosszú republikánus kormányzásból fakadó társadalmi nehézségekre.

A mai, három évtizeddel későbbi politika természetesen nagyon sok mindenben különbözik az akkoritól, főként abban, hogy a jelen az identitáspolitikák kora. A puha szubjektív érzetek összessége objektív tényezővé szilárdul, hiszen ha sokan éreznek azonosan, az ugyanolyan társadalmi tény, mint a GDP-adat, és az ezen alapuló közhangulat ugyanúgy befolyásolja a választói döntéseket. A közállapotokat meghatározza tehát, hogyan és minek érzik magukat a társadalom tagjai, miként élik meg azt, amilyennek őket besorolják, úgy látják-e, hogy a problémáik kellőképpen fontosak a döntéshozók számára, vagy pedig mellőzöttnek érzik magukat a saját országukban. Gyakran ennek az érzületnek is vannak gazdasági vetületei. Lásd megint csak Amerikát, ahol Trump 2016-os győzelméhez döntő mértékben járultak hozzá a rozsdaövezetekben élő fehér férfiak, akik mind a munkaerőpiaci és szociális státusukban, mind a politikai korrektség narratívája által veszélyeztetve érezték magukat. Maga a gazdaság pedig fontos téma önállóan is. A felmérések szerint a mostani amerikai választáson a lakosságot leginkább érdeklő kérdés a gazdaság, az infláció, a megélhetés ügye. E tekintetben Magyarország nem is különbözik annyira az Egyesült Államoktól, hiszen az erősen biztonságközpontú és státusféltő – folyton a nagy nehezen megszerzett társadalmi státus elveszthetőségét megélő – magyar társadalom számára ugyancsak kiemelkedően fontosak a megélhetéssel összefüggő kérdések.