„Kihullott a haja, és a szemével sem lát jól”

„Kihullott a haja, és a szemével sem lát jól”

Geoffrey Berman New York déli körzetének ügyésze sajtótájékoztatót tart Jeffrey Epstein amerikai milliárdos letartóztatása ügyében New Yorkban 2019. július 8-án (Fotó: MTI/EPA/Jason Szenes)

András hercegtől Tom Hanksig rengetegen belekeveredtek már akár teljesen alaptalanul is a kiskorúak szexkereskedelmét évtizedekig folytató Jeffrey Epstein ügyébe. Közülük az időközben önkezével életének véget vető milliárdos befektető „kerítője”, Ghislaine Maxwell az egyetlen, aki kezén csattant a bilincs.

Epstein masszív hálózatot működtetett, amely fiatal, olykor 14 éves lányokat kényszerített prostitúcióra és közvetített a felső tízezer számára. A New York-i befektető 2019. július 6-án vették őrizetbe. A 66 éves férfi egy hónappal később öngyilkos lett a manhattani cellájában.

Az ismert brit médiamogul, médiamogul Robert Maxwell lányát, Ghislaine-t 2020. július 10-én vették őrizetbe kiskorú lányok szexkereskedelme miatt. A most 59 éves nőnek – aki az 1990-es elején néhány évig Epstein barátnője is volt – 2015 óta több, ezzel összefüggésbe hozott bírósági ügye is indult. Bátyja, Ian Maxwell szerint húgát embertelen körülmények között tartják fogva. A megpróbáltatások miatt többek között „kihullott a haja, és a szemével se lát jól”. Ian Maxwell szerint nem kéne így bánni a testvérével, ő ugyanis „nem Epstein.”

És hogy miről olvashat még cikkünkben?

• Ügyvédje szerint megvan az oka annak, hogy ilyen brutálisan bánnak Ghislaine Maxwellel.
• Mi történt Epstein „horror házaként” emlegetett villájával?
• Pontosan mivel vádolják Ghislaine Maxwellt?
• Miért ragaszkodik az áldozatok ügyvédje az előzetes letartóztatáshoz?

A teljes cikket a Magyar Hang március 19-én megjelent 2021/12. számában találja. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!

 

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!