Kína engedélyezte a mezőgazdasági génszerkesztést

Kína engedélyezte a mezőgazdasági génszerkesztést

Génszerkesztett búza tesztparcellái a brit John Innes Kutatóközpontban (Fotó: John Innes Center)

A kínai mezőgazdasági géntechnológusok nagyon örülnek, hogy az ország vezetése jelentősen egyszerűsíttette a génszerkesztett (és nem a „hagyományos” értelemben génmódosított!) haszonnövények kutatását, használatát. Az amerikai kollégáik mosolya azonban már nem feltétlenül őszinte, hiszen az eddig domináns amerikai mezőgazdasági génmódosító szektor hatalmas versenytárssal találta szemben magát. A kínai vezetés eddig tartott a génmódosított növényektől, de az élelmiszer-biztonság, a nagyhatalmi agrárkapacitás (és a várható haszon) érdekében úgy érezhették, hogy nincs más választásuk.

Bár Kína az utóbbi években a mezőgazdasági biotechnológia területén (is) a világ élvonalába jutott, és az ország tudósai publikálják a növényi génmódosítással foglalkozó cikkek jelentős részét, egészen eddig az így előállított termények emberi étkezési célú előállítása és kereskedelmi forgalmazása gyakorlatilag tiltott volt az országban. A pekingi vezetés azonban nemrégiben új engedélyezési jogszabályokat jelentett be, amelyek a közeljövőben megnyitják a génszerkesztett növények termelésének lehetőségét.

Itt rögtön tegyünk egy kitérőt, mert fontos különbséget tennünk a „klasszikus” mezőgazdasági génmódosítás és a génszerkesztés között. Előbbiben esetenként egy másik fajból származó gént építenek be a növény genomjába, vagyis olyan organizmust hoznak létre, amely hagyományos növénynemesítési eljárásokkal nem jöhetne létre. A génszerkesztésben nem kerül be a növénybe másik fajból származó gén, hanem irányított mutációkat hoznak létre a genom ban. Vagyis olyan változások történnek benne, amelyek akár évtizedekkel ezelőtt is megvalósulhattak volna, csak most sokkal gyorsabbak, precízebbek, irányítottabbak – tehát hatékonyabbak.

• A hagyományosnak nevezett növénynemesítés biztonságosabb a génszerkesztésnél?
• Miért láthatták a kínai vezetők szükségesnek az engedélyezést?
• Milyen következményekkel járhat a változtatás?

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!