
Még 2022 karácsonya előtt az orvosi kamara egyeztetésre hívta Takács Péter egészségügyi államtitkárt egy akkori tervezetről, nagyon izgalmas vita zajlott – idézte fel a Magyar Hangnak adott interjújában Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara akkori elnöke. – A konstruktív vitában egy csomó mindenről meggyőztük, és néhány dologról ő is minket. Aztán távozóban megjegyezte: „sok okos dolog elhangzott, de sajnos későn, mert a Közlöny már a nyomdában van”. Így tette egyértelművé, hogy teljesen mindegy, a szakmának milyen elképzelései vannak, ez nem egyeztetés, csak gőzkieresztés volt, ők nélkülünk döntöttek – emlékezett vissza az akkori vezető.
Kincses Gyula beszélt arról is, hogy még ha lenne is elegendő pénz, az egészségügyben a szokások és a strukturális problémák annyira mélyen gyökereznek, hogy csak komoly reformokkal, súlyos konfliktusok árán lehetne változást elérni. Ám erre mostanában már csak azért sem érdemes számítani, mert a választások közeledtével ilyen kockázatot egyetlen kormány sem vállal fel. A tétlenséget szolgálhatja az is, hogy miközben az orvosbéreket jelentősen megemelték, a politikai eredmények mégsem jöttek: az ellátás színvonala nem javult a lakosság számára érzékelhető módon, és az orvostársadalom sem lett egyszerre hálás fideszes.
• Mit szól ahhoz, hogy ismét téma lett a koronavírus-járvány elleni védekezés?
• Használ-e, vagy inkább árt az egészségügy ügyének, hogy a politikai csatározás egyik fő terepévé vált?
• Politikai aktornak tekinthető az orvosi kamara?
• Milyen szakpolitikát látna szükségesnek a 2026-os választás után?
A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a Magyar Hang hetilap február 13-ig kapható 2025/6. számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!