Kinek fáj a száj- és körömfájás?

Szégyen!, Mondjon le a miniszter úr! – ilyen és ehhez hasonló bekiabálások kísérték Nagy István agrárminisztert, aki igyekezett gyorsan távozni Bábolnából. Horváth Klára polgármester javaslatára a miniszter az összesereglett, a száj- és körömfájásjárvány miatt leölt szarvasmarhák tárolása miatt tiltakozó pár száz embernek kívánt mondani „pár nyugtató szót”, de mondatait elégedetlenkedő moraj, gúnyos kacaj kísérte. Nem is erőltette tovább a miniszter, inkább bement tárgyalni a polgármesteri hivatal épületébe, és az általa közölteket a polgármester asszony később továbbította az összegyűlt tiltakozóknak, majd a sajtó megjelent képviselőinek. A miniszter nem mert még egyszer szóba állni a tüntetőkkel.

A NER-ben sokszor kimódoltak, előre megszervezettek a miniszterek és államtitkárok nyilvános szereplései. MTI-tudósítások, az M1 és a Kossuth rádió barátságos, lojális beszámolói kísérik lépteiket. „A miniszter felavatta…”, „Az államtitkár hangsúlyozta…” – ilyen típusú mondatok szoktak az állami hírügynökség és a közmédia beszámolóiban megjelenni, amelyik nem csak a miniszterelnökkel szemben illedelmes, de a kormány más tagjaival is – kemény, kötekedő kérdés kizárva. Amikor egy autóútszakaszt átadnak, és a szalagot vagy tíz hivatalos ember (miniszter, képviselők, megyei közgyűlési tagok) vág át, akkor taps és vakuk fénye kíséri őket. Minden tökéletes és steril, az összképet megzavaró kommunikációs zörej nincs. Az elmúlt tizenöt évben tipikusan nem vállaltak nyilvános tévévitát a miniszterek és államtitkárok ellenzéki politikusokkal. A Tranzit fesztiválon és a Tusványoson akad arra példa, hogy egy-egy kormánytag leül ellenzéki politikussal, megesik az is, hogy néhányan közülük az ATV műsoraiba is elmegy, Gulyás Gergely a kormányinfón válaszol néhány kellemetlen kérdésre is (bár a Magyar Hangot nem engedik oda éve óta), de a miniszterek, államtitkárok többsége nem vállal kockázatot nyilvános szereplései során.