Kiskereskedelem: nehéz fél év előtt állnak az üzletek

Kiskereskedelem: nehéz fél év előtt állnak az üzletek

Zöldség-, gyümölcs kínálat az egyik árusnál a Rákóczi téri vásárcsarnokban (vagy II. számú vásárcsarnok) (Fotó: MTVA/Bizományosi: Róka László)

Egyértelműen a megugró inflációnak és a gazdasági bizonytalanságnak tudható be, hogy jelentősen csökkent az élelmiszerboltok forgalma decemberben – erről beszélt lapunknak a kereskedelmi szövetsége főtitkára. Vámos György elárulta azt is, hogy mire számíthatnak a kereskedők az előttünk álló hónapokban. Közben vizsgálat indult amiatt, hogy a statisztikai adatok már a hivatalos közlés előtt kiszivárogtak egy kormányközeli intézetnek.

A Központi Statisztikai Hivatal hétfőn közzétett jelentése szerint tavaly decemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene – naptárhatástól megtisztítva – 3,9 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest. Az év utolsó hónapjában az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletekben 8,3, a nem élelmiszer-kiskereskedelemben 0,4 százalékkal csökkent, az üzemanyag-kiskereskedelemben 1,3 százalékkal emelkedett az értékesítés volumene. Tavaly az év egészében a kiskereskedelmi forgalom 5,3 százalékkal emelkedett az előző évhez képest, ezen belül az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelemben 1,5 százalékkal csökkent, a nem élelmiszer-kiskereskedelemben 5,8, az üzemanyag-kiskereskedelemben 24,2 százalékkal nőtt az értékesítés.

• Mire számít Vámos György, mi lesz a boltokkal az év hátralévő részében?
• Kihez szivárogtak ki a KSH adatai?
• Mit lép erre a statisztikai hivatal?

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!