Kiss László óbudai polgármester: A NER áldozata nemcsak én vagyok, hanem maga az ország
Kiss László (Fotó: Magyar Hang/Végh László)

– A NER sok mindennek köszönhetően repedezik, és a teljesen alaptalan vádakat látva az igazságszolgáltatás úgy döntött, hogy felesleges engem benntartani – ennek tulajdonítja Kiss László óbudai polgármester azt, hogy bár a NER politikai foglyának tartja magát, kilenc hónap után kijöhetett a börtönből. A vele szembeni korrupciós vádakról úgy fogalmazott a Magyar Hangnak, hogy féligazságokat és hazugságokat szegeznek neki, „miközben ordenáré jogsértéseket valósított meg az ügyészség”. – Milyen takargatnivalóm lehet akkor, amikor intézkedtem arról, hogy minden érintett szerződést tegyünk ki az online térbe, és hogy a hatóságokkal mindenki működjön együtt, tegyen tanúvallomást? – kérdezte.

Úgy látta, a NER áldozata nemcsak ő, hanem maga az ország. – A szándék eredetileg az volt, hogy több más fővárosi polgármesterre és a főpolgármesterre egy kriminalizációs eljárásban nyomást gyakoroljanak, és a végén ellenzéki politikusokat tartóztassanak le, mint Törökországban. Ennek az szabott gátat, hogy a Tisza előretörésével megváltozott a rezsim politikai akarata – mondta. 

• Nem a lemondás lenne a korrekt lépés azok felé, akiknek megrendült a bizalma benne a korrupciós vádak miatt?
• Mit gondol arról, hogy a Kétfarkú Kutya Párt szerint is voltak túlárazott szerződések a kerületben?
• Hogyan dolgozott a börtönből?
• Miért van az, hogy a miniszterelnökségre Magyar Péternek van reális esélye ma, nem Dobrev Klárának?
• Drukkol Magyar Péternek?

A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a Magyar Hang hetilap június 26-ig kapható 2025/25. számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!

 

Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!


Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!