Ködképek párduccal

Milyen a jó könyvcím? Reviczky Gyula a következőket írja ezzel kapcsolatban (Reviczky Gyula prózai dolgozatai, 1940): „Egy jó címnek rövidnek, egyszerűnek és mégis kifejezőnek, könnyen emlékezetben tarthatónak s a mű alapeszméjét sejtetőnek kell lennie.” Igaz. Ahogy az ellenkezője is. A Magasabbra a tetőt, ácsok például sem nem rövid, sem nem egyszerű, és legkevésbé sem utal magától értetődően a kötet tartalmára – engem mégis régóta lenyűgöz.

Az sincs kőbe vésve, hogy lapos, ötlettelen, esetleg egészen unalmas könyvcím mögött ne rejtőzne kivételesen értékes tartalom. Vegyük csak Pilinszky esetét. Művei címei nem feltétlenül hatnak bizsergető izgalommal az emberre, legyen szó a Trapéz és korlát tornaórás szikárságáról vagy a Szög és olaj barkácsos bájáról. Milyen messze van ettől az egyik személyes kedvencem a magyar könyvcímek sorában! Nem másról van szó, mint Podmaniczky Szilárd Két kézzel búcsúzik a leopárd című könyvéről. Egyrészt remek ötlet egy éppen zajló akciót választani kötetcímül, másrészt amilyen bizarr, éppannyira természetes a leopárd jelenléte és tevékenysége (hiszen, ha már búcsúzik a nagymacska, ráadásul kézzé lényegítjük át az első lábait, akkor miért ne tehetné mindezt két kézzel?). Nem is beszélve minden idők – általam legalábbis ekként rajongott – legjobb magyar könyvcíméről, mely Kemény Zsigmondot dicséri: Ködképek a kedély látóhatárán. Egyszerre megfoghatatlan, éteri és mégis fajsúlyos.