
Két hete az M23 nevű milícia elfoglalta a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti szélén lévő Goma városát. Az évtizedek óta erőszakspirálban vergődő országhoz a világon mindenkinek köze van, ugyanis olyan ércekért öldökölnek benne, amelyek az összes okoseszközben megtalálhatók.
Az ember, akinek az „emberiesség elleni bűntett” kifejezést köszönhetjük: akár így is hivatkozhatnánk II. Lipót belga királyra. Az 1865 és 1909 között uralkodó Lipót a gyarmatosítás történetének egyik legellenszenvesebb figurája. Amikor a gyarmatosító hatalmak 1884–1885-ben tartott berlini konferenciájukon felosztották egymás között Afrikát, a csöppnyi európai ország urának sikerült lényegében a saját nevére íratnia a hazájánál nyolcvanszor nagyobb Kongót, amely ezután Kongói Szabadállam néven egészen 1908-ig a magánkolóniájaként termelte a hasznot számára. Az elképzelhetetlen hasznot: az elefántcsont mellett Kongó bővelkedett gumifában is – nagyjából az ország területének felét ez a növény foglalta el –, így miután John Boyd Dunlop 1888-ban szabadalmaztatta találmányát, a kerékpárok és autók abroncsára szerelhető gumiköpenyt, Lipót megkezdte Kongó – és mintegy húszmillió lakosa – könyörtelen kizsákmányolását. A király katonái leírhatatlan kegyetlenséggel bántak a rabszolgaként foglalkoztatott helyiekkel; mindennaposak voltak a gyilkosságok, a kínzások, a nemi erőszak, a nem elegendő gumit beszolgáltató munkások büntetése kézlevágás volt.
Az embertelen rezsim túlkapásaira idővel a nemzetközi közvélemény is felfigyelt; az amerikai politikus és újságíró, George Washington Williams ekkoriban használta Lipót uralmára a fent idézett „emberiesség elleni bűntett” kifejezést. Az egyre nagyobb felháborodás hatására az uralkodó – aki maga egyébként egyetlen egyszer sem lépett Kongó földjére – a belga államra ruházta át a területet, amely egészen 1960-ig a Beneluxállam gyarmata maradt.
Szörnyűséges előzmények, amelyeket oly sok idő távlatából azért emlegetünk fel egy nagyon is mai korról szóló írásban, mert magukban hordozzák azokat a motívumokat, amelyek Kongó tragédiáját jelentik.
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!