Kényelmetlen Konrádot olvasni, mert kényelmetlen világgal szembesít

Tizenegy éves korom óta felnőtt vagyok – így fogalmazott most újra megjelent, Elutazás és hazatérés című önéletrajzi regényében Konrád György. A váltást ugyanis onnantól számítja, amikor az ember szembenéz saját halálával. A kilencven éve, 1933. április 2-án született író kitért arra is, hogy nem beszélhet konfliktusmentes hazaszeretetről, hiszen a hazája korábban, zsidó származása miatt, meg akarta ölni őt. Márpedig ha valaki megtapasztalja, hogy elűzni igyekeznek az otthonából, mások pedig ennek még örülnek is, utána nem érzi már magát olyan otthonosan. Marad valamiféle idegenségérzés. E két érzés – otthonosság és idegenség – körülhatárolása végigkísérte aztán Konrád írói pályáját. Ahogy az is, hogyan lehetünk egy rendszeren kívül és belül, mitől számítunk kívülállónak, mit kezdhetünk az egésszel. Egyik legfontosabb regénye, A látogató ezt vizsgálta, ilyen csodálatos mondatokkal: „Szeretnék végre, mint egy lázálomból, felébredni kortársaim becsvágyából: mást se csinálnak, csak szabadulni igyekeznek a dolgok kalodájából, de egyre bonyolultabb és szétfeszíthetetlenebb alakban építik újjá maguk körül.”

A szerző születésének kilencvenedik évfordulója jó alkalmat jelentett a Magvetőnek, hogy újra kiadja az említett, Elutazás és hazatérés című kötetet. A kiadó főszerkesztője, Turi Tímea megkeresésünkre azt mondja: Konrádot „kényelmetlen olvasni, mert kényelmetlen a világ, amellyel szembesít”. Ez viszont szerinte nem Konrád hangjából fakad. A legnyugtalanítóbbnak éppen azt tartja, hogy a kényelmetlen téma ellenére mégis baráti, nyugodt marad az elbeszélői hang. A feszültséget ez a kettősség teremti meg. – Aki meg szeretné érteni, milyen volt Magyarországon élni a huszadik században, annak kötelező olvasmányok a művei, olvasóként pedig ámulhatunk, hogy A látogató korai kísérletezése például miért maradt érdemi folytatás nélküli az irodalmunkban – teszi hozzá a költő-főszerkesztő.