Környezetvédelem helyett a károsításra megy a közpénz
Akkugyárellenes tüntetők Sóskúton (Fotó: Beliczay László)

Új sorozatunkban bemutatunk néhány kiemelten fontos területet, amelyeken a Nemzeti Együttműködés Rendszere maradandó, talán helyrehozhatatlan pusztítást vitt véghez. Korábban a médiában végzett dúlást mutattuk be, most pedig a környezetvédelem helyzetét vizsgáljuk. A NER-ben nincs önálló környezetvédelmi minisztérium, ami szinte mindent elmond a hatalom ehhez a területhez való hozzáállásáról.

NMP: három betű, amelyet a Gödön vagy más, akkumulátorgyárral rendelkező településen élők jól megjegyezhettek az utóbbi időben. Az NMP, vagyis az N-metil-2-pirrolidon az akkumulátorgyártásban használt oldószer, amelyet a gyárak gázként bocsátanak ki magukból. Ez az akkumulátorgyártás velejárója, és nem is okoz nagyobb bajt, ha a szigorúan meghatározott határértékeken belül marad a kibocsátása. Ha viszont túllépi azt, az NMP súlyos veszélyt jelenthet: hosszú távon bőrirritációt, szemkárosodást, újszülötteknél pedig csökkent súlygyarapodást, légzési, neurológiai, valamint gyomor-bélrendszeri problémákat okozhat. 

Hatástalan hatóságok

A gödi Samsung-gyárnál civil szervezetek által végzett mérések az N-metil-2-pirrolidon magas koncentrációját mutatták ki a talajban 2024 őszén annak ellenére, hogy a kibocsátás ellenőrzésével megbízott hatóságok semmi hasonlót nem jeleztek. Hogy ez hogy történhetett? A hatóságok eleve olyan módszert használtak, amely nem volt alkalmas a szennyezés kimutatására. Gödön egyébként a bíróság az eset után felfüggesztette a gyár környezetvédelmi engedélyét, azonban ennek gyakorlati következménye nem lett. Hatályos környezetvédelmi engedély hiányában akkumulátor gyártása nem lett volna megengedhető, de a hatóság nem lépett fel az ügyben, a gyártás zavartalanul folyt tovább. Amikor a helyi civilek és környezetvédelmi szervezetek tüntetést szerveztek, a kormányhivatal mindössze annyit közölt, hogy félretájékoztatás történt, és senki nem záratta be az üzemet.

Mint Simon Gergelytől, a Greenpeace regionális vegyianyag-szakértőjétől megtudjuk, az állami környezetvédelmi ellenőrzések hatékonyságának csökkenése más területeken is megfigyelhető. Az ipari szennyezések vizsgálatakor gyakran tapasztalható, hogy az illetékes hatóságok nem rendelkeznek megfelelő mérőeszközökkel, vagy a vizsgálatok során nem az adott területre jellemző szennyezőanyagokat keresik. Egyes esetekben pedig olyan kimutathatósági határértéket alkalmaznak, amely kizárja az adott szennyezőanyag észlelését.

• Mi a legnagyobb probléma a kormány környezetvédelmi politikájával a Greenpeace szerint?
Hogyan lehetne javítani a helyzeten?
Miért nincs hazánkban önálló szaktárca és miért rendkívül veszélyes ez?
Mit gondol a Levegő Munkacsoport elnöke a légszennyezésről?
Mit művelt a környezetvédelemmel a kormány éppen a Föld napján?

Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!


Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!